Nem sikerült zsebre tenni a három pontot a bajnokság 27. fordulójában, miután egy góllal alulmaradtunk az Újpest otthonában. Mohamed Mezghrani mégsem elégedetlen a csapat teljesítményével.
Egy góllal bizonyult jobbnak az Újpest. Te hogy láttad a találkozót?
Nehéz erről a meccsről beszélni, mert szerintem egyáltalán nem játszottunk rosszul. Az Újpestnek nem voltak igazán nagy helyzetei, mégis szereztek egy gólt, kihasználták azt az egy lehetőséget, ami miatt nekünk kellett szaladni az eredmény után. Végig kerestük a lehetőséget a gólszerzésre, de a szünet után nagyon összezárt az újpesti védelem, nekünk pedig a végén hiányzott valami a játékunkból.
Mi lehetett ez a hiányzó láncszem?
Talán ha türelmesebbek vagyunk, ha egy kicsit könnyedebben játszunk és nem erőltetjük a megoldásokat, akkor kevesebb labdát veszítünk és jönnek a helyzetek is. Jó lett volna a kupadöntő után győzelemmel folytatni a szereplést a bajnokságban is, de ismerjük az Újpest helyzetét is, nekik ez a meccs élet-halál harcot jelentett. Furcsa érzés, mert tényleg nem játszottunk rosszul, én személy szerint pedig jól is éreztem magam újra a pályán. Mondjuk, volt egy teljes hetem pihenni, miután ki kellett hagynom a kupadöntőt (mondta kényszeredett nevetéssel – a szerk.)
Ha már a kupadöntőt említetted, az MTK elleni elődöntőn begyűjtött harmadik sárga lapod miatt nem léphettél pályára a fináléban. Milyen volt nézőként átélni a győzelmet?
Nagyon rossz érzés volt, hogy nem játszhattam, mert szerettem volna segíteni a csapatot, amire sajnos nem volt lehetőségem. Biztosan sokatn olvasták, néhány napja megjelent egy cikk rólam egy holland újságban, amit Magyarországon is átvett néhány portál. Abban azt írták, hogy engem senki nem tájékoztatott arról, hogy nem játszhatok a döntőben, de hát, ez nem igaz, én ilyet nem is mondtam. Az MTK elleni mérkőzésen láthatta mindenki, milyen ideges voltam, amikor megkaptam a lapot. Pontosan tudtam, hogy ez mit jelent, mivel a stáb a meccs előtt figyelmeztetett. Nagyon bosszantó, hogy egy ilyen hiba miatt kiamaradtam a döntőből, de nagyon büszke voltam a fiúkra, hogy nyerni tudtak a Mezőkövesd ellen és nagyon boldog is, hiszen részese voltam ennek a sikernek, együtt harcoltunk azért, hogy eljussunk idáig. Többek között ezért is zavart nagyon az a cikk, ami megjelent.
Úgy fogalmazol, hogy többek között, ezek szerint más pontja is volt annak az írásnak, amivel nem értesz egyet?
Igen. Amikor elolvastam azt a cikket, borzasztóan csalódott voltam, mert több ponton sem egyezett azzal, amit elmondtam. Sosem mondtam például olyat, hogy én el akarom hagyni a csapatot. Nagyon jól érzem magam a Honvédban, bizalmat és lehetőséget kaptam ettől a klubtól, amiért nagyon hálás vagyok. Az újságíró kérdésére általánosságban elárultam, hogy valóban vannak megkereséseim, de a cikkben említett csapatokat ki sem ejthettem a számon, mivel nem is beszéltem velük. Sajnálom, hogy ilyen fals információk terjedtek el, szeretném, ha mindenki tudná, milyen jól érzem magam a csapatban és nemhogy távozni, inkább maradni szeretnék, ha kapok rá lehetőséget. Nagyon szeretek a Honvédban játszani, a társakkal nagyon jól kijövök, a szurkolóink pedig csodálatosak, szerintem Magyarország legjobb tábora áll a klub mögött.





