U18-as korosztályos válogatottunk az Üzbegisztán elleni két felkészülési mérkőzéséből egyet már le is játszott. Babó Levente szövetségi edző, pedig mind a négy behívott akadémistánknak bizalmat szavazott a 2–2-re végződő találkozón. Gyetván Márk és Kocsis Gergely végig, míg Átrok Zalán és Sebe Botond cserként kapott lehetőséget. A két válogatott legközelebb szeptember 8-án találkozik egymással, egy újabb barátságos mérkőzésen.
U15-ös nemzeti együttesünk három összecsapásra készül Bosznia-Hercegovinában, az UEFA Developement Tornán a házigazda ország mellett, Lengyelország és Andorra fiataljai ellen lépnek pályára. Sándor György, szövetségi edző Hecler Botondnak, Nyers Ádám és Rankó Viktornak postázott meghívót akadémistáink közül.






