Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Válogatott védő érkezik

Válogatott védő érkezik

Klub

Veröffentlicht: 08.07.2022, 21:30Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Herdi Prenga klubunk negyedik nyári igazolása

A magyar közönség számára is ismert belső védővel erősítette meg keretét klubunk, miután kétéves szerződést kötöttünk a horvát születésű, de albán válogatott Herdi Prengával, aki Christian Gomis, Maxim Plakuschenko és Nikola Mitrovic után a Honvéd negyedik nyári igazolása.

„Nikola Mitrovichoz hasonlóan Herdi Prengát sem kell különösebben bemutatni a szurkolóknak, hiszen a posztján az NB I egyik legjobb játékosa – mondta Chris Docherty, klubunk sportigazgatója. – Herdi nemcsak határozott védő, hanem remekül is passzol, és abban is van már tapasztalata, hogy miként lehetsz sikeres a magyar bajnokságban.“

Herdi Prenga a horvátországi Zadarban született és az ország (egyik) legnagyobb klubjánál, a Dinamo Zagrebnél nevelkedett, majd az NK Sesvete színeiben mutatkozott be a felnőttek között, 17 második ligás találkozót követően 96 mérkőzésen lépett pályára a horvát első osztályban, majd a lett Riga együtteséhez szerződött. Itt két idény alatt 40 bajnokin szerepelt és mindkét szezonban aranyérmet ünnepelhetett. Herdi Prenga 2021 telén lett a Kisvárda játékosa, másfél év alatt 37 NB I-es mérkőzésen játszott, fontos szerepe volt a szabolcsi klub ezüstérmében és az előző idényben a Nemzeti Sport posztonkénti rangsorában ő lett az OTP Bank Liga legjobb belső védője. A 27 esztendős védő 28 mérkőzésen játszott a horvát korosztályos válogatottakban, majd 11 találkozón az albán U21-es csapatban, míg a felnőtt nemzeti együttesben 2018 szeptemberében debütált és két Nemzetek Ligája-mérkőzésen kapott lehetőséget.

„Azért vagyok itt, hogy segítségem a csapatot a minél jobb eredmények elérésében – kezdte Herdi Prenga. – A Honvéd egy jelentős klub, komoly ambíciókkal, beszéltem Chris Docherty sportigazgatóval és Tam Courts vezetőedzővel is, tetszett, amit felvázoltak, éreztem, hogy számolnak velem, én pedig örömmel igazoltam ide, hiszen szerettem volna Magyarországon maradni, jó csapatban játszani, és úgy érzem, hogy jól döntöttem, amikor a Honvédot választottam.“

Herdi Prengát szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!

Herdi PRENGA

Született: 1994. augusztus 31.

Nemzetiség: albán

Poszt: belső védő

Magasság/súly: 190 cm/83 kg

Korábbi klubjai: Dinamo Zagreb, NK Sesvete, NK Lokomotiva, Inter Zapresic (mind horvát), Riga (lett), Kisvárda

Kiemelkedő sikerei: 2x lett bajnok, magyar bajnoki-2.

Válogatottság: 2/0

08.07.2022, 21:30Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub