Az első keret Ajka elleni felkészülési összecsapása után játszotta az első meccsét idén második csapatunk, amely a szlovákiai Spartak Trnava U19-es együttesét fogadta utánpótlásközpontunkban.
Az 1–1-re végződő találkozó első játékrészben nem tudtak betalálni a felek, egészen az 57. percig kellett várni a gólra, amikor is szabadrúgáshoz jutott a Trnava. A kapunktól 18 méterről elvégzett, bal alsóba tartó kísérletet a szünetben beálló Molnár Mátyás ugyan még védeni tudta, de a kipattanó labda Trivuhovic elé hullott, aki ki is használta a lehetőséget és négy méterről a hálóba gurított.
Hét perccel a meccs vége előtt jött a kispesti gól, Gyenes Ádám ívelte be a védők mögé a labdát, amit Menyhárt Barnabás gyűjtött be a tizenhatos jobb oldalán. Középpályásunk a szélen elfutó társának passzolt, aki az alapvonaltól gurított vissza a csereként beálló Palócz Balázsnak. 18 éves fiatalunk jó ütemben érkezve, remek átvétel után lőtt a jobb alsóba,, ezzel pedig beállította az 1–1-s végeredményt.
Második csapatunkra jövő héten is nemzetközi megméretés vár, január 27-én a szlovén NK Maribor U19-es együttese látogat Kispestre.
Kurucsai Milán: – Agresszív, magasan védekező és letámadó ellenféllel játszottunk jó iramú felkészülési mérkőzést. Mindkét félidőben a második fele tetszett igazán, ezekben a periódusokban sok szép dolgot csináltunk, amire lehet alapozni a következő félévünket. Láttam a csapaton a szenvedélyt, olykor lüktető volt a játék és nagyon szép gólt szereztünk a találkozó vége előtt. Emellett annak is örülök minden keretben lévő játékosnak lehetőséget tudtunk biztosítani!
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD II–FC SPARTAK TRNAVA U19 (szlovák) 1–1 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
G: Palócz (83.) ill. Trivuhovic (57.)
Honvéd II: Gyetván – Bakó, Kárász, Nagy Z., Horváth B. – Pintér M., Simon Sz., Menyhárt – Sebestyén, Gyenes, Hancz
Cserék: Molnár M., Babulják, Vojtko, Sebe, Szabó B., Tóth L., Forró, Balogh Zs., Palócz, Zsigmond
Vezetőedző: Kurucsai Milán






