Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vár a finálé!

Vár a finálé!

Spiele

Veröffentlicht: 01.05.2024, 18:27Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A Kisvárda elleni 3–2-es győzelmével Magyar Kupa-döntőt játszik a Budapest Honvéd U16-os csapata

A vasárnapi PAFC elleni 7–1-es „gálameccsük” után szerdán, a munka ünnepén sem pihentek U16-os növendékeink, ugyanis a Magyar Kupa elődöntőjében a bajnokságból már jól ismert, ott a kilencedik helyen álló Kisvárdát fogadták a Bozsik Arénában.

A nyolcadik percben a nyolcas mezben futballozó Miták Milán járt közel a gólhoz, a tizenhatos vonaláról lőtt, a kísérlete megpattant egy fehér-mezes védő lábán és így vágódott le a labda a keresztlécről. A következő helyzetnél már betaláltunk, Kovács Erik lépett meg a védőjétől, majd az alapvonal mellől a középen álló Nyers Ádámnak passzolt, aki az átvétel után a hálóba gurított (1–0).

A 16. percben jött a szabolcsiak válasza, gyors kontratámadásnál a szélen elfutó Denys Knysht kapott labdát, ő az érkező Tymur Levrynets-Chyrhadze elé tálalt, aki négy méterről nem hibázott (1–1). A folytatásban nagy mezőnyfölényben futballoztunk, beszorítottuk ellenfelünket, a lehetőséggel pedig Kovács Erik élt, miután a 35. percben parádés passzt kapott Miták Milántól, s bár kiszorított helyzetben volt, de így is higgadtan a léc alá bombázott (2–1).

A szünet után még magasabb fordulatszámon futballoztak a csapatok, itt is, ott is akadtak helyzetek, azonban a gól „csak” a 64. percben érkezett. A csereként beálló Kis Atilla szép csele után szabadon roboghatott a bal szélen, ahonnan a két kisvárdai védő közül kiugró Nyers Ádámnak passzolt, ő pedig épphogy elérve elpöckölte a labdát a piros-fehérek kapusa mellett, ezzel megduplázta előnyünket (3–1). Gólját a kilátogató szülők és akadémiai dolgozók mellett a Kispest-tábor „utánpótlása” is ünnepelte, ugyanis fiatal szurkolók egy csoportja végig bíztatta a srácokat.

A harmadik találatunk után magabiztosan futballoztunk, így szinte a semmiből egyenlített a 78. percben Erdős Zsombor (3–2), de szerencsére a továbbjutásunk így sem forgott veszélyben, sőt, Kapitány Zsombor, Kobela Patrik és Kis Atilla is közel állt a gólhoz, azonban végül maradt a 3–2-es eredmény.

A hármas sípszó pedig azt jelentette, hogy a szezonban harmadszor is legyőztük a Kisvárdát, s ami a legfontosabb, Magyar Kupa-döntős a Budapest Honvéd U16-os gárdája! A fiatalok ellefele a Ferencváros–Vasas-párharc győztese lesz, így biztosan patinás párosításra készülhetnek a mieink.

Märtz Márk: – Nem úgy kezdtük a találkozót, ahogy azt elképzeltük. Bealudtunk az elején, úgy érzem, ha élesebben futballozunk az első félidő derekán, akkor sokkal könnyedebben játszhattunk volna. Szerencsére nem kellett azonban így sem szomorkodnunk, a meccs két fontos időszakában is betaláltunk, előnnyel mehettünk a szünetre és növelni is tudtuk azt a folytatásban. A végére igazi kuparangadó kerekedett, nem adták ingyen a döntőbe jutást. Ami a hangulatot illeti, hálásak vagyunk a kilátogató szurkolóknak, sokat jelentett a srácoknak a bíztatásuk, így nemcsak a helyszínt, a hangulatot tekintve is hazai pályán futballozhattunk

U16, MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD FC–VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 3–2 (2–1)
Bozsik Aréna

V: Lengyel Sándor (Tinnyei, Álló)
G: 
Nyers (9., 64.), Kovács E. (35.) ill. Levrynets-Chyrhadze (16.), Erdős (78.)

Honvéd: Monoki – Merkl, Horváth Á., Joó (Kapitány, a szünetben), Milicz (Rankó, a szünetben) – Meskó (Balázs T., 79.), Schön B., Miták (Kobela, 74.) – Kovács E., Nyers, Komlósi (Kis A., 63.)
Vezetőedző: 
Märtz Márk

01.05.2024, 18:27Spiele

Ähnliche Nachrichten

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Kispest–Honvéd FC II besiegte SZAC in einem Testspiel mit 3–2.

10.07.2026 | Spiele

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie