Negyedik napja gyűri a közös edzéseket a Budapest Honvéd FC együttese, a felkészülési ezen szakaszának megfelelően a szakmai stáb nem is kíméli a játékosokat, s a gyakorlások kapcsán kérdeztük Batik Bencét.
Belecsaptatok a jóba, hogy bírtátok az első edzéseket?
Nem mondanám elsőnek, hiszen a közös gyakorlás előtt volt már két hét egyéni futó- és erősítő program. Az előző héten már teszteket végeztünk, ott is szükség volt az erőre, majd ezek után jött az első csapatedzés – közös kezdésnek jó volt, élveztem.
A szünet után mennyire nehéz nekivágni az alapozásnak?
Nagyon fontos, hogy figyeljünk az izomzatra, hiszen a csapatedzés egészen másfajta mozgást igényel, más impulzusokat kap a test. Szerencsére minden körülmény adott itt az edzőközpontban ahhoz, hogy megfelelően tudjunk regenerálódni az edzések között, nekünk pedig az a dolgunk, hogy gyakorlásokon a maximumot nyújtsuk.
Sikerült feltöltődni a szünet alatt? Kipihented magad, kiszellőztetted a fejed a nehéz szezont követően?
Az egész csapatra ráfért a szünet. Azt érzem, hogy tökéletesen feltöltődtem, újult erővel tértem vissza. Nem is volt még ilyen hosszú felkészülésem, okosan be kell osztani az időt, de nem aggódom, ezt a szakmai stáb megoldja majd. Nagyon vártam a kezdést, boldog vagyok a hét elején látottaktól, jól mozogtunk ahhoz képest, hogy négy hete nem láttunk labdát.
Milyen volt a viszontlátás?
Több csapattársammal a szünetben is találkoztam. Sok időt töltöttem együtt Nagy Gergővel, együtt nyaraltam Nagy Dominikkal, Nir Bardeával is sokat „bandáztam”, rendszeresen beszéltem Szendrei Norbival, Banó-Szabó Bencével, Májer Milánnal, szóval tartottuk a kapcsolatot. Van egy közös csevegőcsoportunk, az most pihent, azzal viccelődtünk a szabadság kezdetén, hogy egy ideig nem akarjuk látni egymást, de most már jó volt újra találkozni.
Sokat gondolsz már július utolsó két hétvégéjére, a Villarreal elleni stadionavatóra és a szezonnyitóra?
A Villarreal meccs lesz a felkészülés és a Bozsik Aréna elkészültének az ékköve, de számomra ezzel kapcsolatban sokkal fontosabb, hogy végre van hazai pályánk, lesz egy katlanunk. Nagyon kevés pontot szereztünk az MTK pályáján, sokat számít majd, hogy lesz saját otthonunk, hátunk mögött a Kispest-táborral. Szeretném, hogy az ellenfelek rossz szájízzel érkezzenek és távozzanak, ezt szeretnénk elérni a szurkolóinkkal együtt, hogy a Bozsik Aréna egy olyan otthon legyen, ahonnan nagyon kevés pontot visznek el a riválisok.





