Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Várva várt visszatérés

Várva várt visszatérés

Klub

Veröffentlicht: 04.02.2022, 18:15Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Batik Bence már várja, hogy újra a pályán segíthesse a csapatot

Maratoni hosszúságúra nyúlt Batik Bence távolléte az OTP Bank Ligától, csapatkapitányunk tavaly novemberben, az Újpest elleni bajnokin kapott piros lapot, majd négy mérkőzésre szóló eltiltást, amely a téli szünet miatt egészen a tavaszi szezon első, Gyirmót elleni mérkőzéséig elhúzódott.

„Nincs bennem kifejezett izgatottság, de az biztos, hogy nagyon várom már, hogy újra a pályán segíthessem a csapatot – vallotta be Batik Bence, aki a héten szabadult »lelátói« őrizetéből. – Valóban hosszú kihagyáson vagyok túl, megittam szépen a levét annak a szerencsétlen mozdulatnak, azt gondolom. Volt bőven időm, hogy átgondoljam, na meg, hogy felkészüljek erre a hétvégére. Azért volt különösen nehéz, mert egyáltalán nem volt szándékos az a mozdulat, mégis ilyen súlyos büntetést kaptam érte. Ha direkt ütés lett volna, én lettem volna az első, aki felteszi a kezét, hogy bocs gyerekek, amiért elborult az agyam. Szerencsére ez már a múlté, örülök, hogy túl vagyok rajta, és most már csak a folytatásra szeretnék koncentrálni.“

A Honvéd 28 esztendős védője egyértelműen előre tekint, s nemcsak akkor, amikor saját szerepe kerül terítékre. Batik szerint a Gyirmót elleni, a vendégek győzelmével zárult meccs után a legfontosabb az volt, hogy mindenki rendbe tegye a fejét, megvizsgálják, mi az, amin változtatni lehet és kell a szezon hátralévő részére, amelyre immár Nebojsa Vignjevic irányításával készülnek a kispestiek. 

„Ha a mentalitásunkban előre tudunk lépni az első meccshez képest, akkor van esélyünk pontot szerezni Kisvárdán – mondta Batik Bence, aki szerint az edzőváltással sok, hirtelen változás történt a csapat körül, ám vallja, hogy jól edzett a társaság az elmúlt napokban. – Nem szabad elfelejtenünk, hogy rövid idő alatt vár ránk öt mérkőzés, nagyon bízom benne, hogy minél eredményesebbek leszünk ezeken a találkozókon.“

Az első lépést ezen az úton pedig Kisvárdán kell megtennie a Honvédnak, a tabella 3. helyén álló szabolcsiak otthonában eddig csak egyszer sikerült nyernie a piros-feketéknek, s azon a találkozón Batik Bence is ott volt, csapatkapitányunk azonban egy annál frissebb győzelemből építkezne a szombati összecsapásra.

„Legutóbb, hazai pályán sikerült őket megverni, azon a meccsen uraltuk a játékot és ez most is nagyon fontos lenne – mondta az előttünk álló kihívásról csapatkapitányunk. – Olyan ellenféllel találkozunk, amelyik tipikus célfutballt játszik és erre a játékfelfogásra nagyon jól össze lett rakva a keretük. Minden klappol ebben a szezonban náluk, de ezt szeretnénk hétvégén megtörni. A motiváció nagyon fontos dolog ebben a történetben, viszont ennél is fontosabb, hogy koncentráltan lépjünk pályára és ne veszítsünk el olyan labdákat, amelyekre a Kisvárda lecsaphat. Minél többet kell birtokolnunk a labdát abból előnyt kovácsolhatunk a találkozón.“

04.02.2022, 18:15Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub