Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség a Fehérvár otthonában

Vereség a Fehérvár otthonában

Spiele

Veröffentlicht: 18.03.2023, 23:22Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Pontosabb játékra van szükség az eredményességhez

Két győztes mérkőzéssel a hátunk mögött utaztunk Székesfehérvárra, ahol a héten edzőt váltó, Huszti Szabolcs helyett immár a svéd Bartosz Grzlak irányításával készülő MOL Fehérvár volt a vendéglátónk.

A rangadó előtt Dean Klafuric egy helyen változtatott a Zalaegerszeget legyőző gárdán, mivel a sérülés miatt múlt szombaton lecserélt Luka Capanra nem számíthatott vezetőedzőnk, a horvát védő vállsérülés, Albi Doka pedig kisebb húzódás miatt hagyta ki a fehérvári találkozót.

Kisebb lehetőségek mentén indult a mérkőzés, egy szöglet után Dúzs mentett szépen, majd Kovács Dániel mutatta be az első nagy védést, Prenga azonban lesről fejelt, míg az első félóra végén Lukic estében fölé lőtt. Közepes iramban zajlott a meccs, inkább mezőnyben vívtak nagy küzdelmet a csapatok. A 34. percben labdát vesztettünk, a Fehérvár villámgyors kontráját nem tudtuk megállítani, az érkező Katona Mátyás pedig vezetést szerzett a házigazdának.

A kapott gól után Lukic éles szögből leadott lövését védte Kovács Dániel és a szünetig már nem is forgott veszélyben a fehérvári kapu. A térfélcserét követően aktívabbá váltunk, de Bese és a labda találkozása a VAR szerint nem ért büntetőt, majd Kocsis ziccerét védte Kovács kapus, így hiába a lendület, maradt a fehérvári előny.

A folytatásban a piros-kékek magabiztosan őrizték az előnyünket, hiába a kisebb helyzetek, a gólszerzéshez pontosabb futballra, jobb döntésekre lett volna szükség, ezek viszont hiányoztak, ami azt hozta magával, hogy nem tudunk gólt szerezni.

A hajrában Kenan Kondro tiznegyesből megduplázta a fehérvári fórt, 2–0-s vereséggel zárult tehát a találkozó, amely megmutatta, még pontosabb futballra, még koncentráltabb támadójátékra van szükség a folytatásban, ahogy Dean Klafuric is mondta, jobb döntéseket kell hozni a siker érdekében.

OTP BANK LIGA 2022/2023, 24. FORDULÓ
MOL FEHÉRVÁR FC–BUDAPEST HONVÉD FC 2–0 (1–0)

Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó, 3683 néző

V: Karakó Ferenc (Buzás B., Szert B.)
G: Katona (34.), Kodro (90 – tizenegyesből)

Fehérvár: Kovács D. – Bese, Csongvai, Stopira, Heister – Dárdai, Flores, Christensen (Makarenko, 69.) – Katona (Kastrati, 84.), Kodro, Schön Sz.
Vezetőedző: Bartosz Grzlak

Honvéd: Dúzs – Szabó A., Prenga, Lovric – Samperio, Gomis, Mitrovic (Krajcsovics, 71.) Tamás K. – Kocsis D. (Plakushchenko, 71.), Lukic, Domingues (Átrok, 92.)
Vezetőedző: Dean Klafuric

18.03.2023, 23:22Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub