A Vasas stadionjában aratott sikert követően újabb fővárosi vendégség várt a mieinkre, csapatunk ezúttal a Groupama Arénában lépett pályára, ahol bár jobbára a házigazda Ferencváros birtokolta a labdát, azért az első félidőben többször is látszott, hogy lehet(ett volna) keresnivalónk a találkozón: a zöld-fehér fölény mellett egy-egy gyors ellentámadásunk azért jelezte, hogy kicsit pontosabb, kicsit bátrabb játékkal zavarba lehet hozni a Fradi védelmét is.
A tizedik percben például Tamás Krisztián mindenkit meglepett, amikor beadás helyett a kaput vette célba, Bogdán Ádám pedig közvetlen közelről láthatta, ahogy a lécen csattan a labda, majd hagyja el a játékteret.
Tamás Krisztián kísérlete előtt és után is a zöld-fehérek domináltak, viszont az ivószünetig ez inkább meddő mezőnyfölényt jelentett, szükségünk volt arra, hogy a védelmünk biztosan álljon, de komoly lehetőséget ekkor még nem jegyezhettünk fel. Viszont szervezettek, fegyelmezettek voltunk, ami egy ideig arra volt elég, hogy őrizzük az egy pontot. Egyrészt a védekezésünkkel, másrészt Szappanos Péter hárításaival, aki a 31. és a 41. percben is nagyot védett Franck Boli próbálkozásainál, fájdalom, hogy a második után egy perccel megszerezte a vezetést a Fradi, Adama Traoré váltotta gólra Marquinhos passztát.
A félidőből hátralevő rövidke idő sem telt aztán eseménytelenül, előbb a berobbanó Kocsis Dominik elől mentett védője, majd Zsótér Donát szögletét fejelte mellé Lazar Cirkovic, ráadásul Bogdán Ádám is csak szemmel kísérte a labdát.
A térfélcserét követően hasonló mederben folytatódott a játék, ami sajnos nemcsak ferencvárosi mezőnyfölényt, hanem zöld-fehér találatot is jelentett, az 51. percben Traoré duplázta meg góljai számát és csapata előnyét, rendkívül nehéz helyzetbe hozva ezzel a mieinket. A második kapott gólt követően Tam Courts hármas cserére szánta el magát, a Vidar Jónsson, Kerezsi Zalán, Maxim Plakushchenko trió már ott állt az oldalvonalnál, amikor Traoré harmadszor is betalált, így pedig nagyon mélyről kellett volna visszakapaszkodunk.
És nem is álltunk meg, háromgólos hátrányban sem adtuk fel a meccset, mentünk előre, majd a 68. percben Zsótér Donát lövését bravúrral hárította Bogdán Ádám, pillanatokkal később pedig jelzett a VAR, hogy lehetséges büntetőt vizsgál a rendszer: a bevetődő Vécsei Bálint kezezett.
Pintér bíró kijött az oldalvonalhoz, megnézte az esetet, a Ferencváros MFA-nevelés középpályása megkapta a második sárga lapját, így a 70. percben emberelőnyben lőhettünk büntetőt!
A tizenegyest Zsótér Donát végezte el, aki nagy erővel laposan a bal alsó sarok mellé bombázott (Bogdán is arra vetődött, bár nem tudjuk, hogy elérte-e volna a labdát), pedig a szépítő gól és az emberfór felcsillantotta (volna) a reményt.
Így azonban maradt a 0–3, a Fradi az emberhátrány ellenére is tartotta az előnyét, a zöld-fehérek vélhetően azt se bánták volna ha véget ér a találkozó, ami abból a szempontból nekünk sem jött volna rosszul, hogy elkerüljük Zsótér Donát sérülését, középpályásunk a bokáját fájlalva bicegett le a pályáról, amivel lehetőség nyílt arra, hogy Maksym Pukhtieiev debütáljon az NB I-ben.
A hosszabbítás végén Herdi Prenga befejelte első kispesti bajnoki gólját, a találkozó így 3–1-es Fradi-sikerrel zárult.
OTP BANK LIGA, 5. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–BUDAPEST HONVÉD FC 3–0 (1–0)
Groupama Aréna, 10 221 néző
Vezette: Pintér Csaba (Tóth II. V., Albert I.)
Gólszerző: A. Traoré (41., 51., 54.)
Kiállítva: Vécsei (70.)
Ferencváros: Bogdán – Botka, Knoester, Kovacevic, Civic – Besic (Laidouni, a szünetben), Vécsei – Marquinhos (Tokmac, 65.), Mercier (Esiti, 65.), A. Traoré (Zachariassen, 59.) – Boli (Auzqui, 78.)
Vezetőedző: Stanislav Cherchesov
Honvéd: Szappanos – Doka, Prenga, Cirkovic, Tamás K. – Bocskay, Gomis (Kerezsi, 55.) – Kocsis D. (Jónsson, 55.), Zsótér (Pukhtieiev, 82.), Ennin (Mitrovic, 72.) – Lukic (Plakushchenko, 55.)
Vezetőedző: Tam Courts





