Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség a Paks II ellen

Vereség a Paks II ellen

Akademie

Veröffentlicht: 12.02.2023, 17:01Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Nem bírtunk a Tolna vármegyeiekkel

Második csapatunk első tétmérkőzését játszotta a 2023-as esztendőben, a Paks II csapatát fogadtuk Kispesten. Szamosi Tamásék ugyan ígéretesen játszottak a találkozó egyes periódusaiban, több kontrát is vezettek, de a vendégek harcos, megalkuvást nem tűrő játékával nem tudtak mit kezdeni.

Az első játékrész még kiegyenlített volt a felek között, a Paks veterán támadója, Böde Dániel fejjátékára épített, amiből több helyzet is kialakult, és a 25 percben gólt is hozott. Egy gólos hátránnyal mentünk tehát a szünetre, a második félidőben sem sikerült megfordítani a meccset, egyedül Fehér Balázs tudott szépíteni büntetőből, de erre is volt válaszuk a vendégeknek és végül fölényes győzelmet arattak.

Szamosi Tamás: – Először is gratulálok a Paksnak, jó futballt játszottak, megérdemelten nyertek. Nekünk ezen a találkozón nem jött össze semmi, de nem szeretnék kifogásokat keresni, a következő fordulóban az lesz a célunk, hogy ezt a teljesítményünket feledtessük.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2022/2023, 21. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–PAKSI FC II 1–4 (0–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Horváth Máté (Halmai, Majorné Nagy)
G: Fehér (66. – tizenegyesből) ill. Böde (25.), Pesti (61.), Görög (71.), Nyári (78.)
K: Nagy Z. (89.)

Honvéd II: Dúzs – Eördögh, Nagy Z., Kocsis G. (Menyhárt, 59.), Zsigmond (Zrnic P., 81.), Zrnic M. – Polák, Átrok (László M., 59) – Kocsis D. (Benkő, 72.), Fábiánkovits, Koszovcsuk (Fehér, a szünetben)
Vezetőedző: Szamosi Tamás

Paks II: Balázs J. – Váncsa (Ádám, 88.), Osztermájer, Pupp, Görög, Nagy M., Ulbert (Szécsi, 58.), Böde (Ignácz, 72.), Nyári, Zoltán (Pesti, 58.), Tóth K. (Ribár, 72.)
Vezetőedző: Kindl István

12.02.2023, 17:01Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie