Szappanos-védéssel indult a szezonnyitó Budapest Honvéd–Zalaegerszeg mérkőzés, válogatott kapusunk már a negyedik percben jelezte, hogy idén is biztos pont lesz a kispesti kapuban, majd negyedórával később újabb bravúrral nyomatékosította ezt, előbb Tajti Mátyás távoliját hárította, majd Németh Dániel tízméteres próbálkozását ütötte ki a jobb alsó sarok elől.
Az első húsz perc két védésén túl a vendég Zalaegerszeg kezdte jobban a találkozót, amelyet előbb a stadionon kívül vezettek fel színes programok, majd az előző szezonban bajnoki címet nyert U14-es, immár U15-ös csapatunk tagjai engedtek fel az égbe 113 darab (lebomló, környezetbarát) piros és fekete lufit, ezzel köszöntve a 113 éves Budapest Honvédot. Az ünnep mellett sajnos szomorúságra is volt okunk, a meccset megelőző gyászszünet során Dúró Józsefre, Törőcsik II. Ferencre, Törőcsik Andrásra, Kardos Józsefre, Szilágy Györgyre és Keresztes Noel édesanyjára emlékeztünk, a csapat és a stáb pedig fekete karszalaggal adózott játékosunk anyukájának emlékének.
A kezdeti vendégakciók után egyébként kiegyenlítettebbé vált a meccs, és bízhattunk abban, hogy nemcsak a Lipták Grundon és nemcsak a találkozó előtt, hanem magán a meccsen is lesz okunk az örömre. Tam Courts honvédos debütálásán a 30. percben jött az első kispesti helyzet, Zsótér Donát ívelt remekül Nenad Lukic fejére, aki a kapu jobb oldalát célozta meg, s bizony, bólintása alig kerülte el a kaput. Ekkor már mi támadtunk többet, sőt nekünk voltak ígéretesebb lehetőségeink is. A 39. percben Zsótér szögletből veszélyeztetett, Demjén kapus viszont résen volt, míg a félidőt Tamás Krisztián akciója zárta le, nagyjából ötven métert száguldott a labdával, beadása azonban egy védőről pont Demjén kesztyűi közé pattant.
A második félidőt sajnos ismét a vendégek indították jobban és ezúttal már Szappanos Péter sem tudott hárítani, Ubochioma lövése a bal felső sarokban kötött ki…
A kapott gól aztán mintha riadót fújt volna a mieinkben, csapatunk nagyobb tempóra váltott, a ZTE kapuja előtt zajlott a játék, Nenad Lukic passzát Zsótér Donát lőtte mellé, Tamás Krisztián lövését Demjén védte, majd Vidar Jónsson jobb felső sarkos bombája zárt le egy nyolcperces periódust – fájdalom, izlandi légiósunk lövése előtt Richie Ennin kezét (vállát) érintette a labda, a játékvezető pedig a VAR közreműködésével érvénytelenítette a gólt.
A játékrészt közepén aztán újabb Szappanos-bravúrt jegyezhettünk fel, kapusunk Mim közeli lövésénél lábbal hárított parádésan, majd következett Tam Courts első cseréje, szakvezetőnk Nikola Mitrovic helyett Maxim Plakushchenkót küldte pályára. A következő helyzetünket éppen a csereként beszálló középpályásnak köszönhettünk, remekül emelt a balösszekötő helyén érkező Tamás Krisztiánhoz, ő azonban hét méterről fölé bombázott.
Az utolsó negyedórára Kocsis Dominik váltotta Nenad Lukicot, csapatunk pedig minden energiáját mozgósítva támadott az egyenlítésért (Zsótér Donát másodszor is megpróbálta szögletből megtréfálni Demjént, aki a léc alól nyomta ki a labdát), de csak nem akart megszületni a szezon első kispesti gólja.
A végén érkezett Boubacar Traoré és Bogár bíró még hét percet hosszabbított, de nem sikerült egyenlíteni. Ha az eredmény nem is alakult úgy, ahogy szerettük volna, az akaratra, a szervezettségre lehet építeni, és meglesz a befektetett munka gyümölcse.
OTP BANK LIGA, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–ZTE FC 0–1 (0–0)
Bozsik Aréna, 4084 néző
V: Bogár Gergő (Garai P., Becséri G.)
G: Ubochioma (47.)
Honvéd: Szappanos – Jónsson, Szabó A. (Traoré, 88.), Prenga, Lovric, Tamás K. – Mitrovic (Plakushchenko, 66.), Zsótér, Bocskay – Lukic (Kocsis D., 74.), Ennin
Vezetőedző: Tam Courts
Zalaegerszeg: Demjén – Gergényi, Mocsi, Kálnoki-Kis, Bedi – Sankovic, Tajti – Ubochioma, Szalay Sz. (Mim, 64.), Májer (Huszti A., 57.) – Németh D. (Manzinga, a szünetben)
Vezetőedző: Ricardo Moniz





