Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség Szegeden

Vereség Szegeden

Spiele

Veröffentlicht: 01.10.2023, 21:30Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A hajrában szerzett tizenegyesgóllal győzött a hazai együttes

Két akadémista-kísérlettel, mégis „csak“ egy kispesti lehetőséggel indult a szegedi bajnokink, amelyen előbb Kerezsi Zalán veszélyeztetett (szöglet lett a vége), majd az egykori MFA-nevelés, immár Szeged-játékos Prosser Dániel próbálkozott, Dúzs Gellért kapuja azonban nem forgott veszélyben. A találkozón Holman Dávid a kispadon foglalt helyet, középpályásunk kisebb sérülés miatt, elővigyázatosságból nem lépett pályára.

Jó iramban, nem mellesleg remek hangulatban kezdődött a találkozó, köszönhetően annak, hogy több mint háromezer néző tette tiszteletét a Szent Gellért Fórumban és mindkét tábor lankadatlan biztatta a sajátjait!

A 6. percben viszont az aggodalom került középpontba, az alapvonalnál ugyanis Ivan Lovric került a földre és már akkor látszott, hogy baj lehet, majd érkeztek a társak és rögtön mutatták, hogy itt bizony cserére lesz szükségünk, bokasérülést szenvedő örökifjú csapatkapitányunk a szünetre már a szegedi kórházban volt (utóbb kiderült, bokatörést szenvedett és műtét vár rá), mi pedig innen kívánunk neki jobbulást!

Ivan Lovric helyére Benczenleitner Barna érkezett, így Kovács Nikolasz „visszaköltözött“ eredeti helyére, a jobb oldalra, Lovric szerepét Szabó Alex, kapitányi karszalagját pedig Kálnoki-Kis Dávid vette át. Ebben az időszakban a Szeged játszott veszélyesebben, többet volt a labda a mi térfelünkön, viszont az is látszott, hogy egy-egy villanással, gyors támadással zavarba hozható (lenne) a hazai védelem.

A félidő derekán Lőrinczy Attila remek csele után Benczenleitner Barna lőtte középre a labdát, a védők azonban felszabadítottak, és bár a felek derekasan próbálkoztak, hogy fogást találjanak a másikon, a kapusoknak nem igazán kellett megmutatniuk, hogy milyen formában vannak.

A második félidő első időszak hasonló mederben folytatódott, küzdöttek, gyűrték egymást a csapatok, komoly lehetőség nélkül, viszont a 60. perc tájékától egyértelműen aktívabb lett a támadójátékunk, mi birtokoltuk többet a labdát. A 64. percben Keresztes Noel lövése vágódott le a védőkről, három perccel később Kerezsi Zalán visszagurítását lőtte mellé Kocsis Dominik, míg a 78. percben Lőrinczy Attila kicsit jobbról elvégzett szabadrúgását rúgta középre/kapura a hosszún érkező Szabó Alex, Molnár kapusnak azonban szerencséje volt, védőnk ugyanis „lábon lőtte“, majd a hazai bekkek felszabadítottak.

Azonban hiába a mezőnyfölény, hiába a több helyzet, a 85. percben Bocskay Bertalan próbálta elrúgni a labdát Palincsár Martin elől, Kovács J. Zoltán játékvezető azonban úgy ítélte meg, hogy a becsúszás a szegedi védő lábát érte és vitte el, így tizenegyest ítélt, amelyet Bíró Bence értékesített, megszerezve ezzel a vezetést a Szegednek.

A kapott gól után még érkezett Bobál Gergely és Kundrák Norbert, próbáltunk egyenlíteni, az utolsó szögletnél Dúzs Gellért is előrement, de nem jártunk sikerrel, Kálnoki-Kis Dávid megkapta a második sárga lapját, egy perccel később pedig véget ért a mérkőzés, sajnos kispesti vereséggel.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 10. FORDULÓ
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD FC 1–0 (0–0)

Szeged, Szent Gellért Fórum, 3214 néző

V: Kovács J. Zoltán (Horváth R., Tőkés R.)
G: Bíró B. (87. – tizenegyesből)
K: Kálnoki-Kis (90+4.)

Szeged: Molnár T. – Könczey (Kővári, 68.), Szilágy Z., Nagy Zs., Gera N. – Haris, Nyári (Tóth B., 90+3.) – Prosser, Gajdos (Borvető, 57.), Óvári (Palincsár, 68.) – Bíró B.
Vezetőedző: Aleksandr Stefanovic

Honvéd: Dúzs – Szabó A., Lovric (Benczenleitner, 8.), Kálnoki-Kis, Kovács N. – Bocskay (Kundrák, 87.), Adorján – Kocsis D., Keresztes (Krajcsovics, 70.), Lőrinczy – Kerezsi (Bobál G. 87.)
Vezetőedző: Pinezits Máté


01.10.2023, 21:30Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft