Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Villámtorna Németországban

Villámtorna Németországban

Klub

Veröffentlicht: 31.05.2023, 22:07Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

U17-es csapatunk nemzetközi porondon próbálhatta ki magát

Az U15-ös korosztály mellett a Takács László irányította U17 is nemzetközi tornán vett rész a múlt héten, amikor a fiatalok Németországba utaztak. A nyolccsapatos erőpróbán akadémia együttesünk a hatodik helyen zárt. A kétnapos tornán kétszer húsz perces meccseket játszottak a csapatok, ezért az átlagosnál gyorsabb iramú mérkőzések zajlottak.

A mieink a csoportban a Lokomotiv Zagrebbel, a Podylliaval és német Paderbornnal csaptak össze, a hármas fogatból az ukránokat sikerült 3–1-re legyőzni. A csoportkör végén a harmadik helyen végeztünk, így a másik csoport harmadikjával, a svájci St. Gallennel csaptunk össze, amelytől 2–0-s vereséget szenvedtünk. Vezetőedzőnk, Takács László az alábbi tanulságot vonta le a két napos programból.

„Az U17-es Európa bajnokság, illetve a sérültek miatt hét alapember nélkül, fiatalokkal kiegészülve utaztunk el Németországba, ahol egy rendhagyó tornán vettünk részt. A lebonyolítás mellett az is különleges volt, hogy más futballkultúrákat is megismerhettünk – taglalta U17-es vezetőedzőnk. – Az első találkozón az általunk már jól ismert Lokomotiv Zagrebbal csaptunk össze, a legutóbbi felkészülés során le tudtuk győzni őket 1–0-ra, de ezúttal ez nem sikerült, sok egyéni hibát vétettünk. A második összecsapáson ukrán ellenfelünkkel szemben minőségbeli fölényben voltunk, ezt ki is tudtuk használni és magabiztos győzelmet arattunk. Az utolsó csoportmérkőzésen a német utánpótlás-bajnokság első osztályában szereplő Padernbornnal játszottunk, úgy mentünk ki a pályára, hogy egy esetleges győzelemmel a harmadik helyért játszhatnánk, de egy szerencsétlenül megpattanó lövés miatt végül vereséget szenvedtünk. Az ötödik pozícióért játszott St. Gallen elleni találkozón sem tudtunk sajnos nyerni, de összességében elégedettek lehetünk, mert minőségi ellenfelekkel kerültünk szembe, a gyerekek fejlődése szempontjából értékes napok voltak. Tanulságos is volt számunkra, mert ugyan minőségi fölénye velünk szemben egyik csapatnak sem volt, de a védekezésben ejtett hibáinkat rendre kihasználták, így a célunk a jövőben, hogy ezeknek a számát redukálni tudjuk.“

FPT ROBOTICS CUP, U17-ES NEMZETKÖZI TORNA

Csoportmérkőzések
Budapest Honvéd-MFA–NK Lokomotiva Zagreb (horvát) 2–5
G: 
Sebestyén, Palócz

Budapest Honvéd-MFA–FC Podyllia (ukrán) 3–1
G: 
Palócz, Kruppai, Nagy M.

Budapest Honvéd-MFA–SC Paderborn (német) 0–1

Az 5. helyért
Budapest Honv
éd-MFA–St. Gallen (svájci) 0–2

31.05.2023, 22:07Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie