Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Visszaadta az élet

Visszaadta az élet

Spiele

Veröffentlicht: 04.12.2021, 17:15Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Zsótér Donát bízik abban, hogy önbizalmat merít a csapat a paksi győzelemből

Kétszer is lépéselőnybe kerültek a házigazdák péntek este, a Paks otthonában vívott bajnoki csata utolsó pillanatáig küzdött azonban a Budapest Honvéd, s az igyekezetet ezúttal siker koronázta: Nenad Lukic büntetőjével a hosszabbításban megfordították a találkozót a kispestiek, bezsebelve ezzel három rendkívül fontos pontot. 

„Végig úgy éreztük, hogy az életünkért küzdünk – vallotta be a találkozó után Zsótér Donát. – A Paks is nagyon jó felfogásban játszott, remek csapatról beszélünk, egész végig nyílt sisakos mérkőzés volt. Kétszer visszajöttünk hátrányból, az élet a legvégén pedig visszaadta nekünk a győzelmet. Bízom benne, hogy ezzel a három ponttal újra megindulunk előre és a következő héten újabb sikert aratunk, hogy a vereségek után ezúttal győzelmi sorozatot építsünk!“

A pályán töltött 76 percben végig robotoló, nagyot küzdő középpályásunk hozzátette, Pakson (és a szezon korábbi meccsein se mindig) érezték, hogy Fortuna a kispestiek felé húzna, ám a sors visszaadott ebből valamit, hiszen végül két megpattanó lövésnek és egy tizenegyesnek köszönhette a győzelmet a az utolsó pillanatig a három pontért hajtó Honvéd. 

„Ami szerencsénk lehetett ma, az mellénk állt a pályán, reméljük, nemcsak erre az egy meccsre – mondta Zsótér Donát. – Mindig is komoly munkát tettünk bele az edzésekbe és a mérkőzésekbe is. Bízom benne, hogy ez a három pont ad majd egy kis önbizalmat az egész csapatnak, hiszen három gólt rúgni mindig jó érzés, még a két kapott góllal szemben is. A küzdeni akarással és a hozzáállással eddig sem volt gondunk, remélem, hogy ez a lendület az évből hátralevő két meccsre is kitart.“

04.12.2021, 17:15Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele