Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Visszatért a védő

Visszatért a védő

Klub

Veröffentlicht: 17.07.2023, 11:59Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Heti Honvéd – Kálnoki-Kis Dávid és Haragos Viktor is csatlakozott csapatunkhoz

Számok

2
Másodszor lett Kálnoki-Kis Dávid a Budapest Honvéd labdarúgója. A védő 2018 és 2020 között már futballozott Kispesten. 2019 kupaezüstöt nyert, egy év múlva kupagyőztes lett a piros-feketékkel.

4
Kovács Nikolasz, Adorján Krisztián és Kálnoki-Kis Dávid után Haragos Viktor a Budapest Honvéd negyedik nyári igazolása.

10
A szerdai két találkozóval összesen 10 felkészülési mérkőzést játszottunk a Kecskeméti TE ellen. A mérleg: 6 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség.

A hét mondása
A Budapest Honvédhoz visszaigazolt Kálnoki-Kis Dávid nyilatkozata a szerződés aláírása után: „Már amikor szóba került, hogy ide kerülhetek, akkor is úgy éreztem, ez egy becsületbeli ügy a számomra. Azért jöttem a Honvédba, hogy az NB I-ben játszhassak, ez a legfőbb motiváció. Azt akarom elérni, hogy a szurkolókkal együtt ünnepeljünk és jövőre újra az első osztályban legyünk. Sok mindent átéltem a Kispesten, szeretném azt az érzést visszahozni, amikor sikereket értünk el. Ha játszottam, ha nem, egy jó csapatnak lehettem a tagja, amellyel kupadöntősök voltunk, kupát nyertünk, nemzetközi porondon szerepeltünk.“

Ez történt a héten (július 17–23.):

100 éve:
1923. július 21-én a Lengyelországban portyázó Kispesti AC 12 ezer néző előtt 1-1-es döntetlent játszott az LKS Pogon Lwów ellen.

50 éve:
1973. július 21-én a Bp. Honvéd előkészületi mérkőzést játszott a Magnezit SE ellen. A mérkőzés 7-0-s kispesti vezetésnél a 70. percben az egyik Magnezit játékosa lábszárcsonttörése miatt félbeszakadt.

25 éve:
A III. Kerületi TVE-től visszatért Hungler Gábor kétéves szerződést kötött a Kispesttel.

Születésnapok

Július 17.: 
– 54 éve ezen a napon született Plókai Attila, a Kispest-Honvéd válogatott, egyszeres bajnok és kupagyőztes labdarúgója.

 Július 18.:  
– Ma ünnepli 73. születésnapját Pintér Sándor, a Bp. Honvéd válogatott labdarúgója. A népszerű középpályás számtalan érem mellett bajnok címet ünnepelt a Budapesti Honvéddal.

– Ma lett 20 esztendős Kerezsi Zalán, csapatunk korosztályos válogatott szélsője, aki vasárnap duplázott a BVSC elleni felkészülési mérkőzésen.

Július 19.:
— 95 éve született az aranycsapat olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes jobbszélsője Budai II. László. A Púpos becenévre hallgató játékos négyszer nyert bajnoki címet a Honvéddal.

Július 21:
– 122 éve látta meg a napvilágot Biri János a Kispest válogatott kapusa.

Elhunytak

Július 18:    
–  59 éve ezen a napon halt meg Gyulai László, a Bp. Honvéd kétszeres bajnok támadója.

Július 22:    
—   44 éve hunyt el Kocsis Sándor a Bp. Honvéd, négyszeres bajnok, háromszoros gólkirály, vb-ezüstérmes, olimpiai bajnok világklasszis támadója.

Csapataink eredményei:

Első csapat: Budapest Honvéd–Kecskeméti TE 0–2
Budapest Honvéd-Kecskeméti TE 0–2
BVSC-Budapest Honvéd 1–6

Második csapat: Dunaszerdahelyi AC U19–Budapest Honvéd II 3–2

17.07.2023, 11:59Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub