Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vonaton érkezett a piros-fekete siker

Vonaton érkezett a piros-fekete siker

Klub

Veröffentlicht: 14.12.2022, 11:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Legendás meccsek – a Kispest legyőzte a Bocskait és megőrizte őszi elsőségét

1939 telén a tabella élén álló Kispestnek a debreceni illetőségű Bocskai FC-től kellett elhoznia a két pontot, ha első akart maradni, márpedig a piros-feketék a tabella élén akartak telelni! Izgalmasan indult a debreceni kirándulás: a kispesti csapat a Nyugati pályaudvarról vonattal utazott a cívisvárosba, azonban a csapat balfedezete, Víg az indulás előtt nem volt sehol, a vezetők már egy tartalék játékos bevetésén gondolkoztak, amikor 10 perccel az indulás előtt megérkezett Víg is. A kispesti gárda egyébként együtt utazott a Bocskai játékosok zömével, ugyanis az együttes hét tagja budapesti lakos volt.

A kispestieknél Kincsesnek a foga fájt, Olajkár II. erősen megfázott, a többi játékos azért panaszkodott, hogy a szálloda étterméből felhangzó zeneszó miatt nem tudtak aludni. A hideg,  fagyott és csúszós talaj tovább rontotta a kedélyeket. Hideg enyhítésére a játékosok két mezt húztak magukra.

Kispesten nagyon fogadkoztak, hogy megtartják az első helyet és hazahozzák a két pontot Debrecenből. A taktikai értekezleten Puskás edző kiosztotta a feladatokat: „Zalai te vigyázol Turayra. Víg fogja Kristófot, Rátkai Hárait” — mondta a tréner. Boldizsár kapusnak persze egy ember sem maradt. Amikor már éppen szólni akart, Kalocsay megnyugtatta: „Gézukám, te majd idehaza mesélni fogsz Turay góljairól.” – Hiába, az öltözőkben már akkor is ment a „zrika”.

A Bocskai kezdett jobban Turay II már az 5. percben gólt lőtt, de előtte szabálytalankodott, így a bíró nem adta meg a gólt. A kispestieket felrázta az érvénytelen találat, mert a 18. percben megszerezték a vezetést, Kalocsay lapos lövése talált utat a hálóba (0–1). Alig 10 percig örülhettek a vezetésnek a piros-feketék, ekkor ugyanis Berecz egyenlített. Zalai és Berecz futott a labdára, a kifutó Boldizsár elcsúszott, Berecz pedig három méterről a hálóba gurított. (1–1).

A 31. percben Nemes szöktette Olajkár II-t. A Bocskai védelme lest reklamálva megtorpant, Vörös kapus ugyan elcsípte a labdát, de kiejtette, a szemfüles Olajkár II pedig közelről a hálóba lőtt (1–2). A közönség heves tüntetésbe kezdett. Rubint játékvezető megkérdezte a partjelzőt, aki megerősítette, hogy nem volt les, ezután a bíró érvényesnek minősítette a találatot. A hazai közönség tovább tüntetett. Nem sokkal később egy szöglet miatt újra felizzott a hangulat, olyannyira, hogy Rubint játékvezető lefújta a meccset és az öltözőbe vonult, a Bocskai vezetősége és az ügyeletes rendőr kellett a rend helyreállításához. A nézőtér előtt körbehordtak egy figyelmeztető táblát, melyen a szidalmazás beszüntetést kérték a közönségtől.

A második félidő elején a Bocskay beleerősített, de eredményt nem tudott elérni. A félidő derekától  a Kispest egyre nagyobb fölénybe került és a 76. percben Kalocsay bebiztosította a kispestiek győzelmét. Az utolsó pillanatban Nádas buktatta a tizenhatoson belül Kalocsayt, a játékvezető azonban nem ítélt tizenegyest, inkább lefújta a mérkőzést.   

Okosabb és határozottabb játékával megérdemelten nyert a Kispest. A Bocskai csatárai nem bírtak a kispesti védőkkel.

Nyilatkozatok:
Szűcs Nándor, intéző (Kispest): Okosabban játszottunk, a győzelmet megérdemeljük.
Görgényi Lajos, főtitkár (Kispest): Nem volt könnyű mérkőzés. A Bocskai szépen játszott.
Palotás István, edző (Bocskai): Balszerencsénk volt. Mi is nyerhettünk volna.
Béber László (Bocskai): A lesből kapott gól letörte a csapatot.

1939. december 17., vasárnap
NB I, 13. FORDULÓ
BOCSKAI FC–KISPESTI FC 1–3 (1–2)
Debrecen, Nagyerdei pálya, 1800 néző

V: Rubint Lajos
G: Berecz, illetve Olajkár II.(2), Kalocsay.

Bocskai: Vörös – Nádas, Janzsó – Nagy B., Móré, Békési – Kristóf, Berecz, Turay, Páli, Hajdu.
Edző: Palotás István.

KFC: Boldizsár – Olajkár I., Ónodi – Rátkai, Zalai, Víg  – Kincses, Nemes, Olajkár II., Déri, Kalocsay.
Edző: id. Puskás Ferenc.

14.12.2022, 11:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub