Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A 109. következik

A 109. következik

Matches

Published: 08/31/2022, 03:13 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Több mint százéves múltra tekint vissza a Honvéd és az Újpest rivalizálása

A nagy hagyományokkal rendelkező összecsapás története 1916. szeptemberétől íródik, akkor a vendégek nyertek 2–0-ra, míg az első győzelmünket 1918. decemberében, Blasnik góljával arattuk. Egy évvel később ismét a piros-feketék hagyták el győztesen a pályát, a gólszerzők Eisenhoffer József és Jeny Rudolf voltak (2–1).

Az ötvenes évek kispesti sikerek jegyében teltek el, több nagy különbségű győzelmünk közül az 1955. október 30-án elért, 7–3 emelkedik ki. Tichy Lajos (4), Kocsis Sándor (2), Puskás Ferenc, illetve Szusza Ferenc (2), és Virág István voltak a gólszerzők. A hatvanas években Tichy Lajos háromszor is duplázott (mindháromszor győztünk is), majd az 1980-as éveket egy 5–0-s sikerrel indítottuk (a Népstadionban, 30 ezer néző előtt), 1986-ban pedig a legnagyobb győzelmünket arattuk, 6–0-ra vertük a lila-fehéreket.

Legutóbb 2017-ben nyertünk itthon az Újpest ellen, a találkozón Zsótér Donát a lila-fehéreknek szerzett vezetést, de Djordje Kamber és Davide Lanzafame góljaival fordítottunk, majd négy döntetlen következett, míg az eddigi utolsó találkozón 2021 novemberében az Újpest győzött 2–1-re a Bozsik Arénában.

A KISPEST ÉS OLAJKÁR IS NYERT

Kispest FC–Újpest FC 4–2 (2–1)

Az 1943/1944-es bajnokság 2. fordulójában az Újpest látogatott Kispestre. A lilák voltak a mérkőzés esélyesei, de a kispestiek ennek ellenére győzelemre készültek. A mieink bizakodását növelte, hogy a mérkőzésre otthonunkban került sor, ahol a csapat mindig fokozott becsvággyal küzdött a pontokért. A piros-feketéknek két sérültjük is volt. Gazdag és Hrotkó helyett Csizmadia és Nonn került a csapatba. A vezetőség úgy döntött, hogy Nemes ezúttal jobbösszekötő lesz, helyére Mészáros került a középcsatár posztjára. A cserét a jobbszélső Egresi kérte, aki Nemessel jobban tudott játszani.

A Kispest remekül rajtolt, idegenben 3–0-ra verte az Elektromost, az Újpest viszont csak 2–2-t játszott otthon a Gamma ellen. Ugyan ezen a napon az NB III Pestkörnyéki csoportjában pályára lépett a Kispesti AC is. A KAC Kecskeméten 2–2-es döntetlent ért a KTE ellen. A piros-feketék jobbösszekötője Bozsik II. volt, aki nem más, mint Bozsik József.

A Kispest jó idénykezdése aktivizálta a szurkolókat, egy órával a kezdés előtt ötezer, a mérkőzés indulásakor pedig hétezer drukker volt a kispesti pályán. A piros-feketék nagy önbizalommal készültek a meccsre Olajkár I-nek külön motivációja is volt, ugyanis fogadást kötött a Kispest győzelmére.

Nagy lendülettel kezdtek a csapatok, majd az 5. percben pár percre megállt a játék, mert a játékvezető puhának minősítette a labdát, ezért másikat kért. Az első veszélyes helyzet Szusza nevéhez fűződött, majd Egresi egalizálta a kapufák számát, aztán a 19. percben vezetést szereztünk: Olajkár I a félpályáról végzett el szabadrúgást, Balogh II felszabadító rúgása a saját kapuja felé perdül a szemfüles Egresi elcsípte a labdát és hat méterről a jobb alsóba lőtt (1–0). A 29. percben Zsengellér bombázott a léc alá (1–1), de csak négy percig állt egálra a meccs, ugyanis Egresi ismét betalált (2–1).

A fordulás után remekül kezdett a Kispest, a 47. percben Mészáros 25 méterről lőtt a felső sarokba (3–1), s bár a félidő derekán Zsengellér ismét betalált (3–2), az utolsó szó is a kispestieké volt. A 88. percben Balogh II az alapvonal közeléből végzett el bedobást, amit a szemfüles Mészáros elcsípett, kicselezte a kapust, majd 8 méterről a hálóba lőtt (4–2).

A megérdemelt győzelmet arató Kispest nemcsak lendületesebben, lelkesebben, gólra törőbben, hanem okosabban is játszott az Újpestnél. A piros-feketék két ponttal, Olajkár I pedig 100 pengővel lett gazdagabb.

Szokodi István, a Kispest szaktanácsadója a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában helyén kezelte a sikert: „Második nagy sikerünk, valamint az, hogy sikerült megtartanunk az első helyet, nem teszi elbizakodottá sem a vezetőket, sem a játékosokat. Látjuk, hogy még sok csiszolni való van a csapaton. Különösen a játékosok technikai tudását, helyezkedést érzékét akarjuk tovább javítani. A játékosok érzik, hogy többet törődnek velük, nagyobb a felelősségérzetük, lelkesedésük. Fiatalok és mint ők mondták, meg akarják mutatni, hogy valamit tudnak azért futballozni…”

1943. augusztus 29., vasárnap

NB I, 2. forduló

KISPEST–ÚJPEST 4–2 (2–1)

Kispest, Szent Imre herceg útja, 7000 néző

Vezette: Urbán Nándor

Gólszerző: Mészáros (2), Egresi (2), illetve Zsengellér (2).

Kispest: Bozsik I – Olajkár I, Csizmadia – Zalai, Pünkösdi, Urhegyi – Egresi, Nemes, Mészáros, Badics, Nonn

Edző: Titkos Pál

Újpest: Sziklai – Balogh II, Bíró S. – Kirádi, Nagymarosi, Balogh I – Pozsonyi, Szusza, Zsengellér, Sárdi, Széphegyi

Edző: Lutz Lajos

HAZAI STATISZTIKA

108 mérkőzés

31 győzelem

33 döntetlen

44 vereség

159 lőtt gól

197 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd

12: Tichy Lajos

8: Puskás Ferenc

Újpest

15: Szusza Ferenc

10: Zsengellér Gyula

LEGEK

Legnagyobb győzelem: 6–0 (1986)

Legnagyobb vereség: 0–8 (1922)

Legtöbb néző: 80 ezer (1977)

08/31/2022, 03:13 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches