Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„A csapategységnek köszönhetjük a győzelmet!”

„A csapategységnek köszönhetjük a győzelmet!”

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Szendrei Norbert 89. percben lőtt góljával bebiztosította a sikert

„Szokni kell még, de örülök neki!“ – mondta mosolyogva a Debrecen elleni győzelem után Szendrei Norbert arra a kérdésre, hogy viseli, hogy ennyit van középpontban az elmúlt napokban. Fiatal középpályásunk ugyanis nemcsak az MTK elleni kupaelődöntőn, de vasárnap a DVSC ellen is megmutatta, hogy nemcsak FIFÁ-ban lehet rá számítani.

„Nagyon boldog vagyok, azért is, mert sikerült megszereznem az első NB I-es gólom, plusz azért, mert sikerült nyernie is a csapatnak – árulta el a találkozó után Szendrei Norbert. – A győzelem szempontjából is fontos gól volt, na meg a saját önbizalmamat is sikerült ezzel kicsit feltornáznom.“


A 89. percben ugyanis 20 éves játékosunk szerezte meg a Honvéd harmadik gólját az újraindulást követő első bajnoki mérkőzésünkön, amivel bebiztosította a Loki elleni győzelmünket.

„Először próbáltam átrakni Uginak, de Pávkovicsnak sikerült belekapnia a passzba – emlékezett vissza találatára a nyíregyházi születésű futballistánk. – Akkor viszont láttam, hogy a rövid elég üres, mert még hátrált visszafelé a kapus, úgyhogy megpróbáltam oda lőni és jól sült el.“

Nagy szükség is volt arra, hogy jól süljön el az a lövés, hiszen a 2–0-s vezetésünk után elkezdett felzárkózni az ellenfél, s első találatunk szerzője, Kamber kiállítása után félő volt, hogy vérszemet kapnak a debreceniek. Szendrei Norbert szerint fontos volt, hogy sikerült fegyelmezetten védekeznie a csapatnak, de abban egyetért, hogy a gólja után lehettek biztosak a három pont megszerzésében.

„Szerintem a csapategységnek köszönhetjük a győzelmet – árulta el középpályásunk. – Múlt héten, az MTK ellen is azt tudtam kiemelni, hogy mind csapategységben, mind szervezettségben jobban sikerült a mérkőzés, úgy gondolom, a Debrecen ellen is ezt láttuk, mi akartunk a győzelmet.“


A bajnoki siker után azonban már – érthető módon – a következő feladaton jár mindenki esze, így Szendrei Norbert is kiemelte, boldog, hogy újra kupadöntőt játszhat szerdán a Honvéd.

„Pont azt beszéltük az öltözőben a meccs előtt, ahhoz hogy szerdán jól sikerüljön a kupadöntő, kell ez a győzelem – avatott be minket ifjú futballistánk. – Nyilván jobb győzelemmel készülni a Mezőkövesd elleni meccsre. Alapvetően azt várom, hogy ugyanilyen szervezetten játsszunk, mint ahogyan idáig tettük és szeretnénk mindenféleképpen megnyerni a kupát! Nekem különösen fontos, hiszen tavaly sérülés miatt sajnos nem tudtam játszani a kupadöntőben, szóval idén nagyon szeretnék nyerni!“

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club