Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A csapatmunka volt a kulcs

A csapatmunka volt a kulcs

Academy

Published: 10/04/2022, 06:00 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A III. Kerület ellen sikerült megszereznie első győzelmét az U17-es együttesünknek

Kispesten látta vendégül U17-es csapatunk a III. Kerületi TVE gárdáját. Eddig nyeretlen akadémiai egyesületünk az első félidőben kialakult egy gólos hátrányt ledolgozva, magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott, ezzel megkezdte felzárkózását a bajnokságban.

Takács László: – Az eddig lejátszott mérkőzéseikből kiindulva, tudtuk, hogy egy jól felkészített, szervezett ellenféllel fogunk találkozni. Ez be is igazolódott, hiszen hiába játszottunk jól, alakítottunk ki helyzeteket, a félidő végére 1–0-s hátrányba kerültünk. A 2. játékrészben sikerült nagyobb nyomást helyezni ellenfelünkre és a cseréinknek is köszönhetően meg tudtuk fordítani a találkozót. Sok jó egyéni teljesítmény és igazi csapatmunka vezetett a szezonbeli első győzelmünkhöz.

 

U17, KIEMELT CSOPORT, 5. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–III. KER. TVE 3–1 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Csorba Sándor

G: Hancz (52., 93.), Balogh Zs. (68.), ill. Zámbó (34.)

Honvéd-MFA: Molnár M. – Szlovák, Czenky, Szamosi Á., Kaczvinszki, Tóth L. (Szabó B., 67.), Palócz, Szabó Á. (Hancz a szünetben), Dorogi (Kiatipisz 80.), Kruppai (Balogh Zs., 58.), Simon (Kovács B., 67.)

Vezetőedző: Takács László

10/04/2022, 06:00 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy