Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A Győr megszerezte első győzelmét

A Győr megszerezte első győzelmét

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Kölcsönfigyelő – veresége ellenére is dobogós az Ajka, fontos sikert aratott a Siófok

Augusztus első hétvégéjén elkezdődtek a Merkantil Bank Liga küzdelmei. Az NB II-ben összesen tizenkét kölcsönjátékosunk szerepel (plusz a kooperációban részt vevő Cipf Dominik és László Dávid), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály küzdelmeit, természetesen a mieinkre fókuszálva.


Erdélyi Botond, Horváth Milán, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): fontos győzelmet (2–1) arattak a Balaton-partiak az élmezőnyhöz tartozó Gyirmót ellen. Horváth Milán 90 percet játszott, míg Erdélyi és Tömösvári ezúttal nem került a keretbe.

Fazekas Lóránt (Békéscsaba 1912 Előre): zsinórban harmadszor játszott döntetlent a Békéscsaba, a Soroksár elleni 1–1-et Fazekas a lelátóról követte.

Irmiás Gergő, Kovács Nikolasz, Soltész Dominik, Tóth Péter, Zvara Levente (FC Ajka): az eddig listavezető Ajka a Haladás vendégeként maradt pont nélkül (1–0), és csúszott vissza a harmadik helyre. A mérkőzést Irmiás és Kovács végigjátszotta, Soltész kezdőként 54 percet kapott, Tóth a kispadon ült, míg Zvara nem került a keretbe. Soltészt sajnos sérülés miatt kellett lecserélni, a vizsgálatok alapján elszakadt a külső bokaszalagja, s műtét vár rá.

Juhász Zsombor (Gyirmót): a Siófok elleni sárga-kék rangadón szenvedett 2–1-es vereséget a Gyirmót. az első gyirmóti tétmeccsén szereplő Juhász végig a pályán volt.

Májer Milán, Temesvári Attila (WKW ETO FC Győr): először szerzett három pontot az ETO ebben a szezonban. Király József megbízott edző, a Nyíregyháza elleni egygólos siker (1–0) alkalmával, kezdőként küldte pályára mindkét kölcsönjátékosunkat: Temesvári 90, míg Májer 66 percet játszott.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club