A Paks elleni bajnoki előtt lett rosszul masszőrünk, Fodor Dániel, akit mentővel szállítottak kórházba, s bár ijesztő diagnózist kapott, szerencsére már jobban van, és a Budafokkal vívott edzőmeccsen már újra találkozhattunk vele.
Úgy tartják, hogy interjút nem illik így kezdeni, a te esetedben viszont abszolút aktuális a kérdés: hogy vagy?
Jól vagyok, most már jól, köszönöm!
A Paks elleni mérkőzés előtt lettél rosszul, mi történt pontosan?
Éppen pakoltunk, készültünk elő a meccsre és az öltözőben lettem rosszul, tettem két lépést, aztán elájultam. Szerencsére hamar megérkeztek a mentősök, mondták, hogy valószínűleg tüdőembólia, ami aztán később a kórházban beigazolódott. Az pedig a további vizsgálatoknál derült ki, hogy trombózis volt a lábamban.
A mentősök pedig a játékosok vastapsa mellett vittek el az öltözőből!
Megvan, erre is emlékszem, az a nagyjából tizenöt másodperc nincs meg, amit a földön töltöttem, minden másra emlékszem. Így visszagondolva, rémisztő egy kicsit, de szerencsére minden rendben.
Amikor kapsz egy ilyen diagnózist, hogy trombózis, tüdőembólia, azt miként dolgozza fel ember?
Először el se hiszed. Visszakérdeztem, hogy én, tüdőembóliát? Nem vagyok túlsúlyos, cukorbeteg, 38 éves vagyok, egészséges, semmilyen veszélyeztető tényező nincs az életemben, mégis megtörtént. Emellett azért is volt rémisztő, mert minden leletem jó lett, a vérképem rendben volt, de mégis trombózist kaptam.
Tudtad követni a Paks elleni meccset?
Éppen a sürgősségin voltam, telefonon követtem, így láttam, hogy győztünk.
És azóta kettőből két siker.
Meg is kaptam, hogy mióta nem vagyok, rögtön nyertünk kettőt (nevet).
Segíti a gyógyulást a győzelem?
Igen, sokat számít, jó volt nézni a zalaegerszegi meccset is. A Budafok ellen pedig először lehettem kint, jó volt itt lenni, kimozdulni otthonról. Sokan kerestek, jólesett nagyon.
Mit mondtak az orvosok, mi lehet most a folytatás?
Különböző vizsgálatok várnak még rám, és ha minden jól alakul a Fradi elleni meccs után óvatosan, de elkezdhetek dolgozni. Szóval még egy hét „szobafogság”, aztán jöhetek. Egyébként most már nem kell feküdni, kimozdulhatok, vérhígítót kell szednem még november végéig, akkor lesz egy genetikai vizsgálat.
A család hogy fogadta a történteket?
Nagy volt a riadalom, a tüdőembólia elég komoly dolog, nehezen élték meg, s kívülről egyébként is sokszor nehezebb, mert én érzem, hogy jól vagyok, ők azonban csak azzal szembesülnek, hogy tüdőembólia, trombózis. Csapódik meg a dolog, fel kell dolgozni mindannyiunknak.
A stressz mennyire fér bele ebbe az időszakba?
Sokat nem segít, az biztos. Úgyhogy jó lenne, ha sorra, simán nyernénk a meccseket, az jelentősen javítana az állapotomon.
