Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A harmadik erőpróba

A harmadik erőpróba

Matches

Published: 01/31/2024, 07:40 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A Putnokot fogadta második csapatunk

A Spartak Trnava és a Maribor elleni nemzetközi felkészülési mérkőzések után az NB III Észak-Keleti csoportjának téli bajnoka, a Putnok látogatott utánpótlásközpontunkba, ahol 60+45 perces találkozót játszottak a csapatok.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a 44. percen kapott gólra tíz perccel később válaszoltunk, a szünet előtt azonban újra előnybe került a Putnok. A folytatásban már nem tudtunk betalálni, ellenfelünk pedig a félidő derekán kétszer is eredményes volt, így fölényes győzelmet aratott.

Második csapatunk a héten még egy edzőmeccset játszik, a BLSZ I-s Issimót fogadja szombat délelőtt 11:00 órakor.

Kurucsai Milán: – Az első 60 percben jó teljesítményt nyújtottunk, jól is kezdtük a mérkőzést, volt ritmusa a játékunknak, talán meg is leptük az ellenfelünket. Sajnos ezúttal sem volt „vége“ a játékunknak, s ugyan rengeteget dolgozott a csapat labdával, de elöl kevés minőségi megoldást mutattunk be. A védekezésünk javult, azonban még mindig van hova fejlődni. Az Észak-Keleti csoport listavezetője még nagy falat volt, ezzel együtt a meccs összképe pozitív.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD II–PUTNOK FC 1–4 (1–2)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Menyhárt (54.) ill. Boros (44.), Pócsik B. (60.), Gulyás (80.), Korbély (84.)

Honvéd II: Molnár M. – Bakó, Nagy Z., Kaczvinszki, Horváth B. – Pintér, Polák, Simon Sz. – Sebestyén, Hancz, Menyhárt
Cserék: Megyeri (kapus), Babulják, Sebe, Kubitsch, Kis K., Tóth L., Forró, Szabó B., Benkő, Gyenes, Palócz 

Vezetőedző: Kurucsai Milán

01/31/2024, 07:40 PMMatches

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Confident Victory Against BKV Előre

Confident Victory Against BKV Előre

Our second team secured a commanding 5–1 victory over BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/30/2026 | Second team

Back at Home – Hosting BKV Előre on Sunday

Back at Home – Hosting BKV Előre on Sunday

On Sunday from 11:00 AM, our second team will host BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/24/2026 | Second team

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy