Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„A hozzáállással soha nem volt gond”

„A hozzáállással soha nem volt gond”

Club

Published: 04/27/2021, 09:17 PMReading time: 2 min

Simon Miklóst örömmel tölti el játékosai folyamatos fejlődése

Hatodik áprilisi bajnokijára készül a Budapest Honvéd második csapata, ráadásul rangadót játszik Simon Miklós legénysége, hiszen szerdán az Újpest II látogat a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontba. Az összecsapás előtt vezetőedzőnkkel beszélgettünk többek között együttese eredményes szerepléséről, és az erőltetett menet nehézségeiről.

Sikeres tavaszt produkáltok, jól megy a játék a csapatnak, szerdán pedig újabb NB I-es klub második csapatával találkoztok, mire számítotok az Újpest ellen?

Azt tudjuk az Újpestről, hogy jó edzőjük van Mundi Viktor személyében, nagyon nehéz ellenük játszani, hiszen szervezettek. Nem könnyű őket legyőzni, vagy egyáltalán gólt rúgni nekik. De mi hazai pályán mindenképp nyerni szeretnénk. A „sikeres tavasz” kifejezést akkor használnám majd, ha nyártól sok játékost viszont látnék az első csapatban, és ott megragadnának, vagy akár NB II-ben szerephez jutnának. Én inkább eredményesnek mondanám a szereplésünket. Nyilván ez a szerda-vasárnap őrült meccsdömping nem egyszerű feladat, ebben a korban ezt még szokniuk kell a srácoknak, mivel a felnőttfocira készülünk, ebbe is bele kell tanulnunk. Én is próbálom forgatni a csapatot, hogy mindenki kapjon lehetőséget és frissen tudjunk pályára lépni.

A fiatalok és a második csapat kapcsán is legtöbbször az egyének fejlődése kerül szóba, de most csapatként is nagyon eredményesek vagytok. Ez mennyire könnyíti meg a dolgotokat a mindennapokban?

Egy csapatsportban a győzelem nagyon fontos, nemcsak a gyerekeknek, a klubnak és az edzőknek is ugyanúgy. Ha szeretnék tanítani valamit a srácoknak, természetesen sokkal jobb úgy megtenni, hogy közben nyerünk. Persze annak is van egy tapasztalati értéke, ha rosszabbul megy a csapatnak, és látjuk, hogy nem jól csinálunk dolgokat. Szerencsére a sors jól kordában tartotta ezt, az eredményességben kaptunk pofonokat. Ezt azért emelem ki, mert a hozzáállással, győzni akarással soha nem volt gond, amit szeretnénk ilyen téren, azt minden meccsen visszakaptuk a pályán. Sok mindenen múlik az eredmény, az ellenfélen, a szerencsén, de ameddig a srácok mindent megtesznek, hogy győzzenek, addig ezzel nem is lesz problémám.

Fradi, Paks, Újpest ennek a másfél hétnek a sormintája. Mennyiben más, ha egy NB I-es klub második csapatával találkoztok?

Ezen még nem gondolkodtam, hiszen én mindig a következő ellenfélre koncentrálok. Annyiban más, hogy könnyebb készülni egy olyan együttesre, ahol stabilabb a keret, és tudjuk, hogy ki fog játszani és mire számíthatunk. A második csapatoknál meglepetések érhetnek visszajátszók személyében vagy bármilyen más pillanatnyi állapot tükrében. Nekünk az a fontos igazából, hogy sérülés nélkül abszolváljuk ezt a sorozatterhelést. Itt említést érdemel, hogy az U19-es csapatunkból is nagyon sok játékos játszik nálunk, vagy éppen játszik vissza, olyanok, akik mindkét gárdában megállják a helyüket.

Lassan a hajrához közeledik a bajnokság. Milyenek az eddigi benyomásaid?

Nagyon jó látni azt a fejlődést, amit a srácok produkáltak évközben. Kortól függetlenül beleszoktak a felnőttfutballba, elkezdték élvezni, az első csapatnál edzéslehetőséget kaptak és azt a tapasztalatot felhasználva játszottak az NB III-as bajnokságban. Illetve szerintem nagyon hasznos, hogy az NB I-es csapatban kevesebb lehetőséget kapó vagy eltiltott labdarúgóknak folyamatosan tudtunk játékperceket biztosítani. Ami pedig egyenesen csoda kategória, hogy U16-os korosztályú játékosainkból többen nemcsak szerepet kaptak, hanem meg is állták a helyüket. Ezen jövőre még egyet csavarnánk, és még fiatalabb kerettel játszanánk a harmadosztályban. Ami elengedhetetlen, hogy olyan rutinosabb futballistákkal vegyük őket körül, akikkel nemcsak mérkőzésen, hanem edzéseken is találkoznak.

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 32. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Újpest FC II
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött

Április 28., szerda, 11:00

V.: Katona Bence

04/27/2021, 09:17 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club