Kilencvenöt éve, 1925. november 28-án, Kispesten született Bozsik József, a Kispest, majd a Bp. Honvéd olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgója, az Aranycsapat középpályása, az első magyar labdarúgó, aki százszor volt válogatott.
Cucu, ahogy a nagymamája, majd később a szurkolók is becézték, Kispesten nőtt fel. Amikor csak tehette, legjobb barátjával, a szomszédban lakó Puskás Ferenccel rúgták a rongylabdát a Lipták-grundon.
Tehetségére hamar felfigyeltek, tizenegy éves korában leigazolta a Kispesti Atlétikai Club, első felnőtt bajnoki mérkőzését 1943-ban játszotta a Vasas ellen. Bozsik József a klubhűség mintaképe volt, soha nem játszott másik egyesületben, csak a KAC-ban és a Bp. Honvédban. Két évtized alatt 447 bajnoki mérkőzésen szerepelt, és 43 gólt szerzett, ötszörös magyar bajnok. Visszavonulása után is hű maradt a Honvédhoz, edzőként, szakosztályvezetőjeként szolgálta a klubot.
Tökéletes labdakezelés, nagyszerű rúgótechnika, kivételes játékintelligencia, helyzetfelismerés és irányítóképesség jellemezte játékát. A jobbfedezet posztjáról negyven-ötven méteres, pontos, tértölelő átadásokkal hozta helyzetbe társait.
Huszonkét éves korában, 1947. augusztus 17-én a bolgárok ellen mutatkozott be a válogatottban. 1952-ben, a Helsinkiben olimpiai bajnok lett. Ugyanebben az évben az év játékosának választották. Emlékezetes gólt lőtt az angoloknak a Wembleyben 1953. november 25-én a 6:3-ra megnyert találkozón, az „évszázad mérkőzésén". Tagja volt az 1954-es, svájci világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar csapatnak. A címeres meztől 1962-ben, harminchét évesen az Uruguay elleni 1–1-es mérkőzésen búcsúzott, góllal.
1986-ban a kispesti stadiont Bozsik Józsefről nevezték el. 2000-ben Kispest, 2013-ban Budapest posztumusz díszpolgára lett.
