Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A kispesti jogosítvány

A kispesti jogosítvány

Club

Published: 06/29/2021, 07:11 PMReading time: 2 min

Szappanos Péter hamar megtalálta az összhangot csapattársaival

Nemcsak Nono, de néhány hete igazolt kapusunk, Szappanos Péter is első mérkőzését játszotta Honvéd-mezben az Ajka elleni felkészülési találkozón. A Mezőkövesdről érkező játékosnak a pályán töltött félidő alatt nem sok védenivalója volt, ám magabiztossága így is kitűnt, ráadásul új csapattársait is remekül irányította.

„A meleg jobban megizzasztott, mint maga a mérkőzés, de a legfontosabb az volt, hogy nem kaptunk gólt és nyertünk – tekintett vissza a szombati összecsapásra Szappanos Péter. – Azt gondolom, hogy az előző szezon után minden győzelem építi a Honvédot, így ez volt a legfontosabb az első felkészülési meccsen is. Szerencsére nagyon hamar megtaláltam az összhangot a csapattársakkal, és ez a Ajka elleni mérkőzésen is érződött. Bár közvetlenül senkit nem ismertem a csapatból, de három évet játszottunk egymás ellen, így nem voltunk idegenek egymásnak, nem voltak kommunikációs problémák a pályán sem.”

Szappanos Péter beilleszkedése nemcsak az öltözőben, de a pályán kívül is gond nélkül ment. A 30 esztendős kapus számára ugyanis – bár az elmúlt évtizedben Tatabányán, Zalaegerszegen és Mezőkövesden futballozott – közel sem ismeretlen a főváros, sőt a XIX. kerület utcáin sem téved el.

„Kevesen tudják rólam, de tíz évet éltem már Budapesten, ráadásul Kispesten szereztem jogosítványt, úgyhogy szerencsére ismerős volt számomra a környezet – mesélte mosolyogva Szappanos Péter. – Könnyen ment a beilleszkedés, a jót könnyű megszokni. Egyetlen komoly ellenfelem a hatalmas meleg, ezzel mindannyian küszködünk. Viszont amikor vége lett az előző bajnokságnak, azonnal vártam már, hogy ismét futballozhassak, még aláírtam volna ezt a kánikulát is. Mindenkit megvisel a forróság, de ez is a sportolók javára válhat, ha napi két edzést is bírunk ilyen időben, 25 fokban már úgy megyünk majd, mint a távirat!”

A meleg mellett a Budaörs csapata nehezítheti meg a kispesti együttes dolgát szerdán 10 órakor, a nyári felkészülési szezon második edzőmeccsén. Ugyanakkor ezen a találkozón mutathatja meg magát Horváth Ferenc gárdája ismét Honvéd-szurkolók előtt, természetes, hogy ez Szappanos Pétert is meglehetősen motiválja.

„Nem lesz egyszerű mérkőzés, mivel a csúcsterhelés közepén járunk – sóhajtott a kapus. – Nem is feltétlenül a minőségi játék, hanem a megfelelő erőnlét megszerzésén lesz a fő hangsúly. Nyilván emellett elvárás, hogy látszódjon az osztálykülönbség a javunkra, de nem szabad lebecsülnünk a Budaörsöt sem. Illetve tudjuk, hogy most már nézők is jöhetnek a mérkőzésre, ez pedig plusz motivációt jelent mindannyiunk számára.”

06/29/2021, 07:11 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club