Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A mezőny legjobbja

A mezőny legjobbja

Club

Published: 06/27/2021, 04:14 PMReading time: 2 min

„Gólpasszal” debütált a Honvédban Nono az Ajkával vívott találkozón

Az Ajka elleni felkészülési mérkőzés 14. percében a kaputól nagyjából 22 méterre végezhetett el szabadrúgást a Budapest Honvéd, s bár José Antonio Delgado Villar, azaz Nono lövését még Horváth Dániel hárította, a kipattanóból Nagy Gergő megszerezte a kispesti együttes győztes találatát. Spanyol középpályásunknak volt még egy remekre szabott kísérlete, azt bravúrral piszkálta ki a vendégkapus. Tavaly mindössze egy gólt szerzett a Honvéd közvetlenül szabadrúgásból, látva az Ajka elleni találkozót – és Nono rúgótechnikáját –, nem biztos, hogy ez idén is így lesz…

„Rengeteget gyakorlom a szabadrúgásokat, mondhatom, hogy ez az egyik specialitásom, de még mindig folyamatosan szeretném fejleszteni – mosolyodott el Nono. – Ezért is volt külön öröm számomra, hogy az egyikből, ha közvetetten is, de győztes gólt tudtunk szerezni. Volt bennem némi izgalom a meccs előtt, hiszen tudtam, hogy először léphetek pályára Honvéd-mezben, de ez a kezdésre teljesen eltűnt. A vakáció utáni első két hét talán mindig a legnehezebb, nekem is időbe tellett, amíg fizikálisan utolértem magam, de úgy érzem, ez a 45 perc jól sikerült, és nagyon izgatottan várom a következő hetet, ahol még többet szeretnék nyújtani.”

Társaihoz hasonlóan, a honvédos tűzkeresztségén áteső Nono is egy félidőnyi lehetőséget kapott Horváth Ferenctől az Ajka elleni edzőmérkőzésen. Vezetőedzőnk ráadásul a mezőny legjobbjaként beszélt spanyol középpályásunkról, aki a csapatot is méltatta, de figyelmeztetett: kemény munka vár még rájuk.

„Remekül éreztem magam a pályán – jelentette ki frissen igazolt játékosunk. – Nagyon sokat dolgoztunk egész héten, de a legfontosabb, hogy fizikálisan egyre jobb állapotba kerültünk, és a meccset is kapott gól nélkül lehoztuk. Kis szerencsével több találattal is nyerhettünk volna, de az eredmény most csak másodlagos volt. Nyilván a csapatjátékunk még nem volt hibátlan, azonban a vezetőedzőnk is elmondta, hogy nem ez a legfontosabb a felkészülés mostani szakaszában. Boldog vagyok, hogy nyertünk, viszont ugyanilyen keményen kell dolgoznunk a folytatásban is.”

Nono az elmúlt hét elején csatlakozott a Honvédhoz, a felkészülés első időszaka pedig meglehetősen eseménydúsan alakult számára is, hiszen a kőkemény tréningek mellett számtalan tesztet végzett az együttes, a feladatok mellett pedig a időjárással[BR2] is dacolnia kellett[BR3] .

„Rendkívül boldog vagyok, hogy itt lehetek, csodálatos környezetben, fantasztikus csapattársakkal készülhetek, akik nagyon gyorsan befogadtak. Azt gondolom, hogy ezzel a kemény munkával sokra hivatott lehet az együttes, nagyon erős egységet mutattunk az első edzőmeccsen is – lelkendezett Nono, aki az első hetek kapcsán természetesen az utóbbi napok pokoli hőségéről is említést tett. – Kicsivel talán könnyebb dolgom volt, mint a többieknek, hiszen én Sevillában nőttem fel, ahol nyáron szinte mindennapos, hogy 35-40 fok között ingázik a hőmérséklet. De ez a pár nap senkinek nem volt egyszerű, hősies harcot vívtunk az időjárással, és megmutattuk, hogy bármilyen körülmények között képesek vagyunk a munkára.”


06/27/2021, 04:14 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club