Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A nemzet bombázója

A nemzet bombázója

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

85 évvel ezelőtt ezen a napon született Tichy Lajos, a kispesti és a magyar futball egyik legnagyobb alakja.

Tichy Lajos a Bp. Honvédban tizennyolc éves korában kezdte pályafutását ott, ahol minden játékos, még a tartalékok is klasszis, vagy világklasszis labdarúgók voltak. Budai II., Kocsis, Puskás, Czibor és a többiek közé csak olyan játékos kerülhetett, aki hasonló kvalitással rendelkezett, és Tichy Lajos olyan labdarúgó volt, aki helyt tudott állni a világ akkori legjobb csapatában.

1954-ben mutatkozott be a Bp. Honvédban, és már az első meccsén gólt szerzett. A tavaszi nyitányon, Salgótarjánban a tartalékcsapatban szerepelt, de a szünetben Kalmár Jenő, a kispestiek edzője közölte vele, hogy a második félidőben már nem játszhat, mert csere lesz a nagyoknál. Kalmár 1–1-es állásnál küldte be a csatárt, a meccset a Honvéd 3–1-re megnyerte, s a harmadik gólt az újonc Tichy Lajos lőtte. A következő évben Norvégia ellen már a nemzeti tizenegyben is bemutatkozott, és ezúttal is góllal tette le névjegyét. Tudását külföldön is hamar felismerték a spanyol Barcelona és az olasz AC Milan komoly összeget áldozott volna érte, de a „nemzet bombázója” inkább szeretett klubjában a Bp. Honvédban maradt.

A kispesti aranycsapat 1956-ban történt széthullása után Tichy Lajos vezérletével kapaszkodott újra az élmezőnybe a Bp. Honvéd. Élményt nyújtó játékáért tízezrek zarándokoltak el hétvégenként a pályákra, azért, hogy lássák a játékát, finom cseleit, bombagóljait. A számtalan csodálatos alakítása közül csak néhány: például 1963 ősze, amikor vezérletével a Honvéd negyedóra alatt már 3–0-ra vezetett és a végén 7–2-re nyert a Ferencváros ellen. Ekkor hangzott el Szepesi György szájából az elhíresült mondat a rádióban: „aki még nem jött ki, az azonnal induljon el a Népstadionba”. Egy másik emlékezetes mérkőzés: 1964 nyarán, három perccel a meccs vége előtt a Vasas még 3–2-re vezetett, de Tichy Lajos kétszer villant és megfordította az eredményt.


1971 nyarán eljött a búcsú pillanata, Tichy Lajos szögre akasztott a stoplis cipőt, de előtte úgy intett búcsút a közönségnek, ahogy azt csak a legnagyobbak tudják. A Vasas látogatott Kispestre, a szünet előtti utolsó percben Tichy a fiatal Pintérhez passzolt, aki visszaadta a kispesti kedvencnek a labdát, a búcsúzó csatár pedig 13 méterről, ballal kapásból óriási bombát zúdított a jobb sarokba. A második félidő 10. percében jött el a búcsú pillanata: a középcsatár helyett Tóth Gyula állt be, Tichyt hosszú percekig ünnepelte a közönség, a sok nagy csatát megélt középcsatár pedig könnyes szemmel hagyta el a játékteret.

Aktív pályafutásának befejezése után sem maradt hűtlen a klubjához, előbb utánpótlásedzőként ért el sikereket, majd a felnőttcsapatot vezette a csúcsra: 25 évvel az ötödik bajnoki cím után 1980-ban edzőként is bajnok lett. Egy rövid kuvaiti kitérőt leszámítva haláláig szolgálta a kispesti klubot, ha kellett utánpótlásedzőként, elnökségi tagként, vagy éppen szaktanácsadóként.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club