Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„A szurkolókért!”

„A szurkolókért!”

Club

Published: 05/08/2021, 03:13 PMReading time: 2 min

Nir Bardea szeretné jó szájízzel zárni a szezont a Ferencváros ellen

Célegyenesbe kanyarodott az OTP Bank Liga 2020/2021-es szezonja, hiszen az utolsó mérkőzéseket is lejátsszák a csapatok a hétvégén. A finisre ugyan már eldőlt, hogy a Fradi bajnokként, a Honvéd pedig biztos élvonalbeliként vonulhat nyári szünetre, Nir Bardea szerint azonban a két együttes szombati összecsapása ettől még nem lesz sétagalopp.

„Ugyanúgy készültünk a héten a Fradi elleni meccsre, mint bármelyik másikra, de nyilván nagy könnyebbséget jelent, hogy nincs már rajtunk az a teher, amit a bennmaradás kiharcolása jelentett az elmúlt időszakban – mondta izraeli védőnk, aki nem titkolja, hogy szombaton szeretné legyőzni a bajnokot. – Tudom, hogy ez igazi presztízsmeccs lesz, márcsak ezért is oda kell tennünk magunkat. Most már úgymond egyszerű a helyzet, biztos a bennmaradás, nincs vesztenivalónk, így is lépünk majd pályára.”

A téli átigazolási időszakban érkező Nir Bardea azt is elárulta, bármilyen nehéz szezonon is van túl a csapat, nagyon örül annak, hogy csatlakozott a Honvédhoz, mint mondja, rögtön megszerette a klubot és Budapestet. „Egyedül élek itt, de a fiúk mindig figyeltek arra, hogy ne érezzem magam egyedül, olyanok lettek nekem, mint egy második család” – vallja izraeli játékosunk, aki azt is hozzátette, a nyári szünetben első dolga lesz megszerezni a védőoltást hazájában, hogy nyugodtabban kezdhesse a felkészülést. Egyelőre azonban még csak a szombati találkozóra koncentrál, amelyet nem tart tét nélküli mérkőzésnek.

„Egy ilyen rangadón, mint amilyen a Ferencváros elleni meccs is lesz, úgy vélem, mindig az dönt, hogy melyik csapat akarja jobban a győzelmet. Nemcsak száz százalékra van szükség, hanem valami extrára is, sokszor elég egy-egy apró dolog is ahhoz, hogy végül te kerekedj felül – vélekedik Nir Bardea. – Ez az utolsó mérkőzés a szurkolókról szól, akiket a vírus miatt alig láttunk ebben a szezonban, szeretnénk nekik örömet szerezni azzal, hogy szépen búcsúzunk az idénytől. Na és persze mi is egy kicsit jobb szájízzel mehetnénk pihenőre, ha sikerülne megszerezni a három pontot, hogy azután koncentrálhassunk a következő szezonra.”

05/08/2021, 03:13 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club