Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A tökéletes nap

A tökéletes nap

Matches

Published: 02/25/2023, 12:21 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Dúzs Gellért születésnapján mutatkozhatott be az első csapatban

A Mezőkövesd Zsóry FC otthonába látogattunk, ahol ismét újoncot avathattunk, hiszen a kapuba ezúttal Dúzs Gellértet nevezte Dean Klafuric. 21. életévét betöltő hálóőrünknek nem is alakulhatott volna jobban ez a (születés)nap, hiszen kapott gól nélkül mutatkozhatott be csapatunkban.

Gella, először is nagyon boldog születésnapot kívánunk neked, hogyan telt a mai napod?
Nagyon szépen köszönöm, izgalmas órák vannak mögöttem, a nap folyamán volt bennem egy kis versenydrukk, de amint kisétáltam a pályára és megnéztem a hálót, illetve a lécet, ebből minden odaveszett. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó nap, jobb születésnapot nem is kívánhattam volna.

Sikerült kapott gól nélkül lehoznod a találkozót, a mérkőzés előtt, alatt és végén a Kispest-tábor a nevedet skandálta és köszöntött téged, milyen érzések kavarognak most benned a debütálásodat követően?
Fantasztikus volt a szurkolók előtt védeni, az, hogy minden pillanatban, amikor lehetőségük adódott, akkor a nevemet kiáltották, az hatalmas segítséget nyújtott és még nagyobb magabiztosságot kölcsönzött a 90 perc alatt. Nagyon köszönöm nekik azt, amit tettek értem!

A mérkőzés nem rajtad múlott, hogyan láttad a csapat játékát, mennyire voltál elégedett a teljesítményetekkel?
Végig domináltuk a mérkőzést, több helyzetünk volt, de azokból nem tudtunk eredményesek lenni, a védelem stabilan állt előttem, igaz, volt a Mezőkövesdnek is több veszélyes helyzete, de ezekkel rendre meg tudtunk birkózni.

Mi következik most, hogyan folytatódik számodra a hétvége?
Először is hazamegyek és fújok egy nagyot, szombaton pedig folytatom a munkát, hiszen vár ránk egy regeneráló edzés, utána már csak a családommal szeretném tölteni a születésnapomat.

Ott is téged ünnepelnek majd? 
Muszáj lesz, de inkább csak azt várom, hogy velük lehessek – mondta mosolyogva Dúzs Gellért.

02/25/2023, 12:21 AMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches