Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Apa, lőj egy gólt!

Apa, lőj egy gólt!

Club

Published: 03/24/2021, 05:16 PMReading time: 2 min

Gazdag Dániel és a válogatott a sikeres ősz után tavasszal is eredményesen teljesítene

Csütörtök óta készül Telkiben a világbajnoki selejtezőkre a magyar válogatott, amely az előző héten még az itthon futballozókkal a soraiban gyakorolt, vasárnap óta viszont teljes a nemzeti együttes kerete, amelyben Gazdag Dániel – és egy korábbi kispesti akadémista, Botka Endre – is helyet kapott.

„Jól érzem magam a válogatottnál, jó állapotban van a csapat és pozitív érzésekkel várjuk a világbajnoki selejtezősorozat rajtját – kezdte érdeklődésünkre Gazdag Dániel. – Ahogy az Eb-selejtezőkön, illetve a Nemzetek Ligájában, most is az a célunk, hogy a saját játékunkat játsszuk és ezzel együtt a sikeres szereplést is szeretnénk folytatni. Tisztában vagyunk vele, hogy az elmúlt időszak jó eredményeivel magasabbra tettük a lécet, de ez csak még jobban inspirál minket. Megmutattuk, hogy nálunk magasabban jegyzett csapatokkal szemben is tudunk eredményesen szerepelni, azonban azt is tudjuk, hogy folyamatosan teljesíteni kell, hozni a szintet, erre kell törekednünk a jövőben is.”

Márciusban három meccsen bizonyíthatja a válogatott, hogy továbbra is jó úton jár, Marco Rossi együttese csütörtökön Lengyelországot fogadja, vasárnap San Marinóban, jövő szerdán pedig Andorrában vendégeskedik.

„Mindhárom mérkőzés egyformán fontos – hangsúlyozta Gazdag Dániel. – A három rivális közül a lengyelek a legerősebbek, több topbajnokságban futballozó játékosuk van, elég csak Robert Lewandowskit említeni. Ettől függetlenül mindegyik meccsért ugyanúgy három pontot adnak, még ha mi is tudjuk, hogy San Marino és Andorra ellen elsősorban rajtunk múlik, mennyire lesz nehéz az adott találkozó.”

A most futó szezon nagy részében Kispesten támadóként szerepelt Gazdag Dániel (sőt, a második helyen áll az NB I-es góllövőlistán), de Marco Rossi elmondta neki, a nemzeti csapatban az eredeti posztján, középpályásként számít rá, úgy véli, abban a szerepkörben tud a legtöbbet segíteni a csapatnak. Ezzel együtt persze sose baj, ha a kapitány is látja, hogy játékosaira több poszton is számíthat, és ha esetleg úgy hozza a szükség, akkor Gazdag Dániel támadó feladatokat is elláthat.

„A középpályás az alapposztom, ezért nem okoz gondot, hogy a válogatottnál ebben a szerepkörben számítanak rám. Jól ismerem Marco Rossit, a Honvédnál is dolgoztunk együtt, tudom, hogy mit vár el tőlem azon a poszton – tette hozzá Gazdag Dániel, akitől megtudtuk, az edzések mellett Play Stationözéssel, illetve sorozatok nézésével üti(k) el az időt az edzőtáborban, s ezúttal szobatársa sincs, hiszen a koronavírus miatt mindenki egyedül van a szobában. – Megnéztem újra a Last Dance című sorozatot, illetve elkezdtem a The One-t, abból eddig két részt láttam, tetszik, biztosan folytatom is. Szeretem a sporttémájú sorozatokat, nagyon sokat lehet meríteni, tanulni belőlük. Ha a Last Dance-t veszem, tanulságos látni, hogy Michael Jordan miként építette fel a karrierjét, napról napra azon dolgozott, hogy a legjobb legyen, motivációnak sem utolsó egy-egy ilyet megnézni. Több sportolót is kiemelhetnék, akire érdemes felnézni, ha egyet kéne választani, akkor Lionel Messit említeném, hiszen ő a kedvenc játékosom.”

Gazdag Dániel azt is elárulta, hogy Marco Rossi mellett kisfia, Danika is ellátta néhány jó tanáccsal, és nem is bonyolította túl a kérdést, hogy mit vár apától a következő találkozókon.

„Danika nem szokott sokat kérni tőlem, minden meccs előtt csak annyit mond, hogy lőjek gólt (nevet), bár ezt nem tudom megígérni, de törekszem rá. Remélem, minél több sikerrel tudom megörvendeztetni, és nemcsak a kisfiamat, a családomat, hanem a csapattal együtt a magyar szurkolókat is. Tisztában vagyunk vele, hogy egy országot képviselünk, meg is van bennünk az egészséges drukk, várjuk már a meccseket” – mondta eltökélten Gazdag Dániel.

(fotó: mlsz.hu)

03/24/2021, 05:16 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club