Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az akarat számít

Az akarat számít

Club

Published: 08/20/2021, 09:14 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A hétközi beszélgetés segített Németh Barnabásnak és társainak

Amilyen pozitív volt a Budapest Honvéd második csapatának bajnoki rajtja (idegenbeli győzelem a Rákosmente ellen), akkora meglepetésre kapott ki a Szekszárddal szemben a következő fordulóban Simon Miklós együttese. A vezetőedző pedig nem finomkodott a mérkőzés után, és a győzni akarás hiányát emelte ki, mint a vereség legfőbb okát.

„Hiába állt a csapatunk egyénileg technikásabb játékosokból, nem tudtuk az akaratunkat érvényesíteni – tekintett vissza a 3–1-es vendéggyőzelemmel végződő meccsre Németh Barnabás – Jobban szerette volna a Szekszárd a győzelmet, mindent megtettek, küzdöttek. Mi pedig álmosak voltunk, nem hajtottunk eléggé, jogos volt Miki bá’ kritikája is. Hétközben összeültünk és hosszasan beszélgettünk erről, mindannyian egyetértettünk abban, hogy ilyen nem fordulhat elő többet. Szerintem többünknek segített ez a beszélgetés, és jövő héten mindenki kőkeményen odateszi magát.”

Pedig a meccs 65. percében, Németh Barnabás gólja után még úgy tűnt, hogy a győzelemre is esélye lehet a Honvédnak, László Máté remek szólója után pontosan centerezett, a 19 esztendős támadó pedig szépen lőtte ki a jobb sarkot. Az előző szezon végén is remekül ment a góllövés tehetségünknek, hiszen hétszer is betalált, most pedig első meccsén rögtön eredményes volt.

„Fontos volt a lelkemnek, hogy minél hamarabb megszerezzem az első gólomat az új szezonban – mondta Németh Barnabás. – Természetesen jobb lett volna győztes meccsen, remélem legközelebb úgy találok be, hogy az három pontot ér. Nincs kimondott szám előttem, amelyet mindenképp el akarok érni, de csatárként nyilván az a dolgom, hogy befejezzem a támadásokat, így remélem sokszor tudom ezzel is segíteni a csapatot.”

Németh Barnabás góljaira nagy szükség lesz vasárnap is, 11 órakor a Hódmezővásárhely otthonában (Mórahalmon) folytatódik a bajnokság második csapatunknak. Simon Miklós tanítványai a tavalyi szezonban is kőkemény, igazi felnőttmérkőzéseket játszottak a csongrádiakkal, de mindkétszer felvették a kesztyűt, hiszen hazai pályán négy, idegenben öt gólt szereztek. A múlt heti vereség után hasonló eredmény mindenképp jót tenne most a csapatnak.

„Brusztos meccsre számítok, itt is az akarat és a mentalitás fog számítani – állította Németh Barnabás. – Fontos lesz, hogy a párharcokat nagy százalékban megnyerjük, és az első perctől látszódjon rajtunk az ellenállhatatlan győzni akarás. Ha ez meglesz, megszerezhetjük a három pontot, jelen helyzetben ez a legfontosabb!”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 4. FORDULÓ
Hódmezővásárhelyi FC–Budapest Honvéd FC II
Mórahalom, Mórahalom Sportcentrum

Augusztus 22., vasárnap, 11:00

V: Bálint Attila

08/20/2021, 09:14 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club