Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az élmezőnyben a Honvéd

Az élmezőnyben a Honvéd

Club

Published: 04/16/2021, 12:10 PMReading time: 1 min

A szezon utolsó harmadát tekintve jól áll Horváth Ferenc csapata

A PAFC otthonában aratott 2–1-es győzelemmel indította az OTP Bank Liga harmadik harmadát a Budapest Honvéd FC – nem mellesleg a Ferencváros elleni vereség után ez volt Horváth Ferenc első győzelme csapatunk kispadján –, amely azóta további 2-2 győzelmet , valamint döntetlent és mindössze egy vereséget jegyez. Ez pedig azt is jelenti, hogy (Horváth Ferenc irányítása mellett) a kispesti együttes 11 pontot szerzett a lehetséges 18 pontból, ráadásul 2021-ben a Honvéd az egyetlen csapat, amely bajnoki mérkőzésen nyerni tudott a remek formát futó PAFC ellen!

A megszerzett 11 pont pedig nemcsak azért értékes, mert együttesünk elmozdult a kieső helyről, s jelenleg hat egység a fórja a Budafokkal szemben, hanem azért is, mert ez a negyedik legjobb teljesítmény a szezon utolsó harmadát nézve!

A harmadik kör eddigi hat meccse után a „rendes” tabellán második PAFC vezet 13 ponttal, 12 pontja van az FTC-nek, 11-11 pedig a Honvédnak és vasárnapi riválisának, a Fehérvárnak. A Honvéd a hat meccsen hat gól kapott, amely a harmadik legjobb érték a mezőnyben!


Az OTP Bank Liga harmadik harmadának tabellája 6 forduló után:

1. (a teljes tabellán 2.) PAFC 13 pont, gólkülönbség: 8–4

2. (1.) FTC 12, 15–7

3. (3.) Fehérvár 11, 10–4

4. (9.) Honvéd 11, 8–6

5. (4.) Paks 8, 14–14

6. (8.) Újpest 10, 11–9

7. (6.) Mezőkövesd 8, 8–8

8. (7.) Kisvárda 7, 2–6

9. (5.) MTK 6, 8–8

10. (10.) ZTE 4, 4–10

11. (11.) Budafok 4, 4–10

12. (12.) DVTK 3, 3–9

04/16/2021, 12:10 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club