Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az első öt a cél

Az első öt a cél

Academy

Published: 08/16/2022, 05:10 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A Ferencváros II ellen készülnek Németh Barnáék

Az MTK elleni vereséget követően nem sok ideje maradt szomorkodni második csapatunknak, hiszen hétközi találkozóra készülnek Szamosi Tamás legényei. A Ferencvárossal szembeni rangadóra az első három mérkőzésen két gólt szerző Németh Barnabás is nagyon készül.

„Örülök, hogy jól tudtam kezdeni a szezont és két gólt szereztem már – értékelte eddigi teljesítményét Németh Barna. – Szeretném folytani a jó sorozatomat és bár pár napja kikaptunk az MTK-tól, nyerni szeretnénk a Ferencváros ellen. Komoly rivalizálás van a két csapat között, szeretnénk megmutatni, hogy mi vagyunk a jobbak. Tudjuk, hogy jó játékosok vannak ott, de szerintem megvan az ellenszer, hogy megverjük őket.”

20 éves támadónk saját és a csapat elvárásait is rendkívül pontosan meghatározta a mérkőzés előtt.

„Szeretnék minél több gólt szerezni és felhívni magamra a figyelmet az első csapatnál is. Edzettem már velük idén és remélem, hogy tudok olyan produkciót nyújtani a pályán, ami segít, hogy esetleg még ebben a szezonban bemutatkozzak a »nagyoknál« – fogadkozott az ifjú center. – Úgy gondolom, hogy jó csapatunk van és az első ötben tudunk végezni, kis szerencsével talán az első három is összejöhet. Ehhez viszont az kell, hogy megnyerjük az olyan mérkőzéseket, mint ami ránk vár a Ferencváros ellen.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 4. FORDULÓ
2022. augusztus 17., 11:00
FERENCVÁROSI TC II–BUDAPEST HONVÉD II
Budapest, Népligeti Sportcentrum

08/16/2022, 05:10 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy