Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az öltözőben maradtunk

Az öltözőben maradtunk

Academy

Published: 09/06/2022, 06:20 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

U17-es csapatunk túl nagy előnyt adott a mérkőzés elején a Vasasnak

Nem úgy indult a szezon Takács László együttesének, ahogy elképzeltük. A jó felkészülési időszakot követően a Vasas elleni bajnoki mérkőzés első 10 percében már két góllal vezetett az angyalföldi együttes és csak a második félidőben talált magára csapatunk, de már csak szépítésre futotta.

Takács László: – Öt perc után már kétgólos hátrányba kerültünk, ami elbizonytalanította és görcsössé tette a csapatot az egész első félidőre. Nem tudtuk azt a játékot játszani, amit a felkészülési időszak alatt mutattunk és mentálisan is fölénk nőtt az ellenfél. A második félidő elején ismét gyors gólt kaptunk. Pozitív, hogy ezt követően vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe és viszonylag korán egy gólra sikerült felzárkózni. Megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre is, de ez végül nem sikerült.

U17, kiemelt csoport, 1 forduló
BUDAPEST HONVÉD-MFA–VASAS KUBALA AKADÉMIA 2–3 (0–2)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G.: Dorogi (61.), Balogh (66.)

Sárga lap: Szamosi A. (43.), Palócz (46.), ill. Galaschek (65.), Márta (74.), Maier (87.)

Honvéd-MFA: Molnár – Czenky, Szamosi Á., Kiatipisz (Kubitsch, 56.), Balogh Zs., Kovács B. (Acsai, 81.), Szlovák (Hancz, a szünetben), Palócz, Szabó Á., Kruppai (Dorogi, 54.), Kövér Szénási (81.)
Vezetőedző: Takács László

09/06/2022, 06:20 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy