Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bátran, stabilan

Bátran, stabilan

Matches

Published: 01/15/2022, 04:34 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A ZTE elleni mérkőzés első felében dominált a Honvéd és a 30 percet játszó fiatalok is állták a sarat

Tizenkét felnőttkorú, továbbá három fiatal hiányzott az első keret tagjai közül, így a megmaradt játékosok alkották a Budapest Honvéd FC kezdőcsapatát a Zalaegerszeg elleni felkészülési mérkőzésen, s mivel a rendelkezésre álló tizenegyhez az ötvédős felállás passzolt, ennek következtében ebben a formációban léptünk pályára szombat délelőtt.

A szükség nagy úr, nem is kérdés, ahogyan az sem volt az, hogy hiába a koronavírus, a bajnoki felkészülés érdekében játszani kell, hiszen így legalább az egészséges játékosok megkaphatják a meccsterhelést.

S bár soha nem látott összeállításban szerepelt a Honvéd, ez abszolút nem okozott hátrányt a szinte teljes csapattal felálló ZTE ellen, hiszen már a találkozó elején a mieink kerültek helyzetbe: Kerezsi Zalán passza után Dusan Pantelic lőtt, majd fiatal támadónk fejelte át a labdát az őt földre vivő Gyurján kapuson és a keresztlécen is.

A héten igazoltak közül Oleksandr Petrusenko bátran, megilletődöttség nélkül játszott, míg Marko Petkovic ezúttal még nem lépett pályára, ő majd a következő felkészülési találkozón debütálhat a Honvéd mezében.

Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, veszélyesebben futballoztunk, a játékrész derekán pedig Balogh Norbert parádés passza után Kovács Nikolasz ívelt középre, Kerezsi Zalán kísérlete azonban Gyurján zsákmánya lett – összességében elmondhatjuk, hogy ugyan a gól hiányzott, de a felkészülés második hetében, az ismert nehézségek mellett abszolút rendben volt az első felvonás.

A térfélcserét követően is inkább a mezőnyjáték dominált, Szappanos Péternek egy-két beívelés és szöglet után akadt csak dolga, de komoly lehetőség nem adódott a vendégek előtt. A 60. percben még Zinédine Machach lőtt mellé egy visszagurított labdát, majd jöhettek a fiatalok, hiszen a szakmai stáb úgy döntött, hogy az utolsó félórában a második csapatunk tagjai mutathatják meg magukat, továbbá a próbajátékon lévő Lamah, Njamculovic és Pukhtieiev.

A pályára lépők nem vallottak szégyent, a fiatalok sem voltak megilletődve, még annak ellenére sem, hogy a 74. percben húzódás miatt lesántikált Djordje Kamber, így a hajrában már tíz emberrel futballoztak a mieink. Az eredmény így sem változott, Dúzs Gellértnek sem tudtak gólt lőni a kék-fehérek, s mivel mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek, nulla nullás döntetlennel ért véget 2022 első felkészülési mérkőzése.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

BUDAPEST HONVÉD FC–ZTE FC 0–0

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Andó-Szabó (Tóth V., Aradi J.)

Honvéd: Szappanos, Kovács N., Bardea, Baráth, Klemenz, Tamás K. – Petrusenko (Pukhtieiev, a szünetben), Pantelic, Machach, Kerezsi, Balogh N. A 61. perctől: Dúzs – Pintér D., Kárász, Kamber, Nagy Z., Feledy – Pukhtieiev, Sani, Kalocsány – Njamculovic, Lamah

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Zalaegerszeg: Gyurján (Kölse, 69.) – Lesjak, Serafimov (Bobál D., 25.), Kálnoki-Kis (Fehér B., 69.), Bedi, Sankovic, Halilovic (Zsóri, 69.), Tajti, Meshack (Papp L., 69.), Grezda, Szalay

Vezetőedző: Waltner Róbert


01/15/2022, 04:34 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches