Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bérletkompenzáció

Bérletkompenzáció

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

A visszatérítésről lemondó bérleteseink elsőként járhatják be a Bozsik Arénát

November elején lépett életbe az a Kormányrendelet, amely arról is határozott, hogy zárt kapuk mögött kell tartani a sportrendezvényeket, a 30 napra bevezetett intézkedéseket pedig hétfőn január 11-ig hosszabbították meg.

Klubunk már novemberben is jelezte, hogy a bérleteseinket kompenzáljuk és decemberben visszatérítjük a bérletek árának arányos részét, ez pedig nemcsak az elmúlt egy hónap három hazai mérkőzésére, hanem a decemberi 16-i DVTK elleni találkozóra is vonatkozik. A visszatérítéshez kérjük a szurkolóinkat, hogy küldjenek emailt a marketing@bhfc.hu címre, amelyben tüntessék fel a nevüket, születési helyüket, idejüket, bankszámlaszámukat, a bérlet fajtáját (diák/nyugdíjas, vagy teljes árú), a szektort, a sort és a szék számát.

Eközben több szurkolónk is jelezte, hogy a nehéz helyzet ellenére nem kéri vissza a bérletének arányos részét, klubunk pedig úgy döntött, a kompenzációról lemondó szurkolók jövőre elsőként járhatják majd be az új Bozsik Arénát. (Ennek pontos részleteiről később adunk tájékoztatást.)

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club