Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Bizonyítanom kell!”

„Bizonyítanom kell!”

Club

Published: 05/31/2021, 09:25 PMReading time: 2 min

Interjú – Szappanos Péter szerint, ha egy játékost a Honvéd hív, nem szabad gondolkozni a döntésen

Hároméves szerződést kötött a Budapest Honvéd FC Szappanos Péterrel, a 30 esztendős kapus pedig bemutatkozó interjújában elmondta, nagyon várja már, hogy az új Bozsik Arénában, a Kispest-tábor előtt védhessen.

Három év után igazolsz új csapathoz, mi döntött a Honvéd mellett?

A klub nagysága, múltja, a felvázolt jövőkép, illetve a szurkolói háttér, hiszen fantasztikus tábor van Kispesten. Sose fogom elfelejteni, honnan indultam, hogy 24 évesen még az NB III-ban védtem, hat év elteltével pedig egy ilyen nagy múltú klubnál kaptam lehetőséget. Azt gondolom, hogy ha valakit a Honvéd hív, akkor nem szabad gondolkoznia a döntésen. 

Még az előző, nem túl fényes sikerült szezonnal együtt sem?

A legutóbbi idény minden csapat számára nehéz volt, bármelyik egyesülettel előfordulhatott volna, hogy belekerül egy negatív szériába, nem jön ki jól a lépés és nem tud ebből kilábalni. Követtem a Honvéd meccseit, sokszor a szerencsével is hadilábon állt az együttes, hiszek benne, hogy a következő szezonban sikeresebbek lehetünk. Minden nap ezért dolgozunk majd.

Ismerős közegbe érkezel?

A szakmai stábból Borsos Vilmost és Lázár Zsoltot ismerem, jóban vagyunk, míg a leendő csapattársaimmal a pályán találkoztunk jó néhányszor, akár a bajnokságban, akár a kupadöntőben, szóval nem leszünk ismeretlenek egymásnak.

Milyennek látod a kispesti keretet?

Az előző szezonban is erősnek tartottam a Honvéd keretét, sajnos nem jött ki a lépés a csapatnak, aminek több oka is lehetett, viszont ettől függetlenül továbbra is azt gondolom, hogy erős keret jött össze, egy jó felkészüléssel a hátunk mögött bizakodva várhatjuk majd az új idényt.

Említetted, hogy 24 esztendősen még az NB III-ban védtél, későn érő típusnak tartod magad?

Így is mondhatjuk, de onnan is megközelíthetjük a kérdést, hogy nem kaptam meg a bizalmat, hogy megmutassam, mire vagyok képes. 24 évesen sem tartottam magamat rosszabb kapusnak, mint amikor 28 évesen bemutatkoztam az NB I-ben. Az élet ilyen utat írt eddig nekem, reméljük, hogy a folytatásban még tovább ível felfelé a karrierem. Megdolgoztam ezért a lehetőségért, de a továbbiakban is bizonyítanom kell, meg akarom mutatni, hogy okkal bízik bennem a Honvéd.

A Mezőkövesdnél három szezont töltöttél el, milyen érzésekkel távozol a klubtól?

Nagyon sokat köszönhetek a Mezőkövesdnek, hiszen bíztak bennem, első osztályú mérkőzés nélkül igazoltak le, és ezzel a bizalommal végül mindkét fél elégedett lehetett. Nekem sokat jelentett, hogy számítottak rám, és szerintem a klub is jól járt, hiszen sikeresek voltunk. Szinte minden évben történelmet írtunk a bajnoki helyezés, a kupadöntő, vagy éppen a veretlenségi sorozat tekintetében, szóval hálás lehetek a Mezőkövesdnek, de úgy éreztem, hogy most eljött a váltás ideje.

Milyen célokat tűztél ki magad elé a Honvédnál?

Ez nyilván csapatfüggő is, de egy kapus nagyon sokat tud tenni a jó szereplésért, szeretnék egy kiegyensúlyozott szezont letenni az asztalra. Nekem is van hiányérzetem az előző idénnyel kapcsolatban, nem sikerült rosszul, azonban még jobb is lehet a folytatás. A legfontosabb, hogy a Honvéd sikeres legyen, végre az új stadionban, sok szurkoló előtt futballozzunk és visszahelyezzük arra a polcra a klubot, ahová való!

05/31/2021, 09:25 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club