Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Boldog nap, győzelemmel megfejelve

Boldog nap, győzelemmel megfejelve

Club

Published: 08/24/2021, 08:18 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Exkluzív – Sikesdi Gáborral együtt néztük meg a Paks elleni meccset

Tizenöt éve él Németországban a Budapest Honvéd rekordbajnoka, a hatszoros aranyérmes Sikesdi Gábor, aki itthon tölti a nyári szabadságát, amelybe a Paks elleni győztes bajnoki megtekintése is belefér – exkluzív riport egykori kiválóságunk főszereplésével.

Szombaton már három órával a meccs kezdete előtt győzelemre éhes szurkolók lepték el Lipták Grund Pubot. A gyengébb rajt ellenére bizakodó volt a hangulat, amit csak fokozott, hogy két egykori kiváló Honvéd-labdarúgó is tiszteletét tette a pubban.

A stadionavató mérkőzés előtt a „Legendák sátra” néven útjára indított kezdeményezés, immár hagyománnyá válva a Lipták Grund Pubban folytatódott. Korábban Esterházy Mártonnal, Garaba Imrével, Nagy Antallal, Kovács Kálmánnal, Pisont Istvánnal, Sallai Sándorral, legutóbb Varga „Kacsa” Józseffel és Pál Józseffel találkozhattak a szurkolók, ezúttal pedig Cseh András és Sikesdi Gábor volt a vendégünk.

A két legenda hat óra után néhány perccel érkezett és alig foglalták el helyüket már jött az első aláírást kérő szurkoló.

„Sikesdi Gabi hat bajnoki címet nyert a Honvéddal” – mondta egy jól tájékozott drukker, mire Cseh Bandi halkan megjegyezte: „Rólam pedig országot neveztek el.”

Derültség fogadta a szavait, de valaki hamar replikázott, hogy a Bandi ötször bajnok is volt a Honvéddal. Tegyük hozzá, hogy mindketten két kupagyőzelemmel is büszkélkedhetnek.

Egy kérdésre, miszerint miért volt olyan erős a nyolcvanas évek Honvédja? Cseh szokásos humorával válaszolt.

„Olyan erős volt az együttes, hogy még engem is elbírt”– adta meg a választ mosolyogva.

Közben sorra készültek a közös fotók, a két egykori labdarúgó megállás nélkül kanyarította oda a nevét a kártyákra, fotókra, plakátokra, mezekre és pólókra. A dedikálás csak egy rövid időre szakadt meg, amikor Koncsik Tibor a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) elnöke átnyújtotta az Életmű-díjat Sikesdi Gábornak, amit az egyesület még 2017-ben adományozott a kitűnő játékosnak, de csak most nyílt alkalom a kitüntetés átadására.


„Nem számítottam rá, nagyon meglepődtem és nagyon boldog vagyok, hogy ezt a kitüntetést megkaptam, köszönöm szépen” – mondta meghatódva a díjazott.

Közeledett a meccs kezdete, Sikesdi és Cseh elindult a bejárat felé. „Nagyon jó volt a találkozó a szurkolókkal, öröm volt együtt lenni velük. Rengeteg szép emlék jutott eszembe. Nagyon nagy élmény volt néhány órát a drukkerek között lenni”– mondta az örökös bajnok, majd a Bozsik Arénába lépve Sikesdi megjegyezte. – Hát ilyen pályán nem lehet rosszul játszani. Gyönyörű a stadion, káprázatos a gyepszőnyeg, minden tökéletes, boldog vagyok, hogy hosszú idő után itt lehetek. Most már csak az kell, hogy nyerjen a csapat, nagyon szurkolok a fiúknak.”

A régi honvédosok nagy örömmel üdvözölték „Sikit”. Plókai Attila, Lippai Sándor, majd nem sokkal később Szurgent Lajos ölelte meg a rég nem látott bajnokot.

„Rengeteg élményem volt, nagyon sok jó meccset játszottunk a Bozsik Stadionban, nehéz kiválasztani a legszebbet, de ha mindenképpen meg kell jelölnöm egyet, akkor a Panathinaikosz ellen 5-2-re megnyert meccset említeném. Csodálatos győzelem volt – emlékezett Sikesdi, aki azt is elmesélte, hogyan került Németországba. – Egy gyerekkori barátom segítségével mentem ki Németországba, csapatot keresett nekem. Kimentem egy hétre, amiből mára 15 év lett. Még négy évig Németországban maradok aztán végleg hazatérek.”

Egykori kiváló középpályásunk hozzátette, természetesen Németországból is követi a Honvédot.

„Természetesen figyelem a klub életét, a legjobb hírforrásom a Cseh Bandi barátomon, főleg rajta keresztül tájékozódom, de az interneten is figyelemmel kisérem a Honvéd szereplését. Tavaly nagyon izgultam, hogy a csapat bent maradjon, hál’ Istennek sikerült. Bízom benne, hogy ebben az évben másmilyen izgalmakban lesz részünk” – jegyezte meg.

A csevegést aztán a szünetben folytattuk, leginkább az első félidőre fókuszálva.

„Harcos, jó mérkőzést láttunk. Jól játszik a csapat nagyon szép gólt rúgtunk, sajnos összehoztunk egy tizenegyest, ami felesleges volt. A Paksnak egyébként majdnem, hogy helyzete sem volt. Bízom benne, hogy a második félidőben lesznek újabb kispesti gólok és meg tudjuk nyerni a mérkőzést” ­– mondta Sikesdi.

Természetesen a (győztes) meccs végén is kíváncsiak voltunk „Siki” véleményére.

„Remek játékkal nyertük meg a találkozót, egy pillanatig sem volt kérdéses a Honvéd győzelme, még tíz emberrel sem – tette hozzá mosolyogva, majd így búcsúzott. – Boldog nap győzelemmel megfejelve!”

Pontosabban: boldog nap, nagyszerű győzelemmel. És két remek sportemberrel.


(Sikesdi Gáborral a szeptember 1-én adásba kerülő Aranyoroszlánokban is találkozhattok az M4 Sporton)

08/24/2021, 08:18 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club