Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bravúros pontszerzés

Bravúros pontszerzés

Matches

Published: 10/13/2021, 12:47 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Schön Szabolccsal a kezdőcsapatban játszott döntetlent a magyar válogatott a Wembleyben

Az albánok elleni fájó vereség után három nappal a nyáron Európa-bajnoki döntős Anglia vendége volt a magyar válogatott, ráadásul Marco Rossi több játékosát is kénytelen volt nélkülözni, köztük a Magyar Futball Akadémián nevelkedő Botka Endrét.

Az olasz szakvezető egy MFA-nevelést, Schön Szabolcsot jelölte a kezdő tizenegybe, így a szélső is pályán volt, amikor Sallai Roland révén megszereztük a vezetést a 24. percben. Az angolok még az első félidőben (37.) egyenlítettek, de a szervezetten, fegyelmezetten futballozó magyar csapat a második felvonásban megtartotta a döntetlent, így a legendás 6–3-as győzelem óta először szerzett pontot Magyarország Angliában, sőt, az Aranycsapat sikere mellett eddig kilenc idegenbeli vereség volt a mérleg.

A Honvédban felnövő futballisták közül Holender Filip Schön Szabolcsot váltotta a 68. percben, Vécsei Bálint a 80. percben lépett pályára, míg Gazdag Dániel ezúttal nem kapott lehetőséget.

(fotó: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg)

10/13/2021, 12:47 AMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches