Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budafoki MTE először

Budafoki MTE először

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

A profik nem, de az amatőrök rivalizáltak egymással

A 2020/2021-es idényben először találkozik egymással az NB I-ben a Budafoki MTE és a Budapest Honvéd, annak ellenére, hogy az 1945/1946-os „maratoni” Országos Bajnokságban mindketten szerepeltek. Akkor az MLSZ 2x14 csapattal, területi elv szerint keleti és a nyugati csoportba osztotta az induló 28 együttest, s a Budafoki MTE a nyugati, míg a Kispest a keleti csoportba került. A csoportokon belül körmérkőzéses rendszerben döntötték el a helyezéseket, az első öt csapat pedig a „Legjobb 10” közé került. A Kispest a 4., a BMTE a 13. helyen zárt a csoportjában, tehát a budafokiak kiestek a további küzdelmekből, így elkerülte egymást a két együttes.

A profi bajnokságban ugyan nem, de az amatőr I. osztályban találkozott már egymással a két csapat. A Budafoki MTE és a Kispesti AC 1936 és 1943 között 7 meccsen mérte össze erejét. A mérleg: 2 kispesti, 3 budafoki győzelem, 2 döntetlen.

Legutóbb 2019. szeptember 6-án találkoztak egymással a felek, amikor a Futball Éjszakáján játszottak felkészülési mérkőzést Budafokon, a gól nélküli döntetlennel záródó találkozó pedig a stadionavató mellett arról is emlékezetes, hogy először húzta magára a kispesti mezt Naser Aliji, míg három akadémistánk, Bocskay Bertalan, Csörgő Viktor és László Dávid első alkalommal léphetett pályára az első csapatban.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club