Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budapest Honvéd FC–FK Pribram

Budapest Honvéd FC–FK Pribram

Matches

Published: 07/14/2021, 05:28 PMReading time: 3 min

Online közvetítés – cseh rivális ellen játsszuk a második szerdai meccsünket

A Drava Ptuj elleni délelőtti sikert követően délután a cseh Pribram várt az Ausztriában edzőtáborozó csapatunkra, a találkozót folyamatosan frissülő cikkünkben követhetitek.


1. perc: a Honvéd kezdte a mérkőzést, a mieink fehérben, a Pribram zöldben játszik.

4. perc: Pilík lőtt 15 méterről, labdája Tamás lábáról vágódott szögletre. A sarokrúgást is korábbi játékosunk végezte el, ívelését Nagy Gergő fejelte ki, majd Zorvan lövésébe ért bele a kapu előtt Sus, Szappanos azonban bravúrral védett.

7. perc: Zorvan lőtt húsz méterről, nagyjából tízzel mellé.

9. perc: Voltr is távolról próbálkozott, de ő sem járt sikerrel.

16. perc: Obdrzal ívelt a hosszúra a jobbösszekötő helyéről, az érkező Vávra pedig hat méterről a jobb felső sarokba bombázott. 0–1

23. perc: ivószünet

26. perc: Pilík bal oldali szabadrúgását Soldát fejelte fel az égbe, Szappanos pedig már repült ki a kapujából, de a játékvezető lökésért lefújta az akciót, majd a kapu előtti kavarodást Mezera sárgájával zárta le a török bíró.

33. perc: jobb oldali Pribram-szabadrúgás után Bardea mentett szögletre.

38. perc: Bőle lőtt a jobbösszekötő helyéről, 14 méterről, Siman nevéhez méltóan, magabiztosan fogta a lövést.

40. perc: Nono ívelte középre a Bőle elleni szabálytalanságért megítélt szabadrúgást, Siman ütötte el a labdát a támadók elől.

41. perc: Bardea kapott sárga lapot Soldát buktatásáért.

45. perc: Obdrzal szerzett labdát, elvitte Batik mellett, majd középre lőtt, s bár védőnként még megpattant az átadás, így is eljutott Voltrhoz, akinek labdája a felső lécről a gólvonal elé vágódott, oda viszont már Voltr érkezett leghamarabb, és a hálóba továbbított. 0–2

45. perc: vége az első félidőnek.


46. perc: a Pribram kezdte a második félidőt.

50. perc: egy jobb oldali beadás után az üresen maradt Vávra fejelt a hálóba. 0–3

53. perc: Bőle, Tamás Krisztián volt a labda útja, a balról erősen középre lőtt labdát pedig a védők vágták ki szögletre. Nono sarokrúgását Batik csúsztatta meg, de a Pribram védelme felszabadított.

59. perc: Bőle labdaszerzése után Mezghrani ment el a jobb oldalon, középre játszott, Eppel pedig a bal alsó sarok felé lőtt, de védéjőt is érintve az oldalhálóban kötött ki a labda.

61. perc: Batik felívelését Sus próbálta hazafejelni, de Koci csak az alapvonalon túl érte el a labdát – Nono szöglete veszélyesen csavarodott, de a háló tetején landolt.

64. perc: Nono csúsztatása után Eppel játszott Baloghoz, aki a védők mögé passzolt, Eppel pedig a kilépő Koci felett a hálóba emelt. 1–3

65. perc: ha egy üzlet beindul: Balogh passzolt középre Eppelhez, aki 11 méterről a hálóba lőtt. 2–3

71. perc: Schindler jobb oldali beadását 10 méterről Januska lőtte a hálóba. 2–4

73. perc: Eppel 15 méteres lövését védte Koci.

75. perc: Langhamer keresztlabdája után Vilotic lőtt kapásból – fölé.

77. perc: Tamás bal oldali beadása Bőle és Eppel előtt is elsuhant, majd felszabadítottak a védők.

79. perc: Kozic jobb oldali szögletét öklözte ki Szappanos.

80. perc: Docekal 15 méteres lövését fogta Szappanos.

82. perc: Nono ívelt lágyan a védők mögé befutó Bőléhez, aki a bal alsó sarokba emelte a labdát. 3–4

87. perc: Docekal lőtt egy csel után, 14 méteres próbálkozása a bal oldali kapufáról jött vissza.

89. perc:  Docekal játszotta magát tisztára a tizenhatosunkon belül, majd 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 3–5

90. perc: vége a mérkőzésnek.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd FC–FK Pribram (cseh) 3–5 (0–2)

Rábakeresztúr

V: Kemal Kazanci (Ceri, Cicek)

G: Eppel (64., 65.), Bőle (82.) ill. Vávra (16., 50.), Voltr (45.), Schindler (71.), Docekal (89.)

Honvéd: Szappanos – Mezghrani, Batik, Bardea, Tamás – Nagy G. – Bőle, Nono, Hidi, Balogh N. – Eppel

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Pribram: Siman (Koci, a szünetben) – Sus (Schindler, 62.), Kodr (Kvida, 62.), Mezera (Halinsky, a szünetben), Cmiljanovic (Vilotic, 62.) – Pilík (Langhamer, 62.), Soldát (Kozic, a szünetben), Zorvan (Hájek, 62.), Obdrzal (Petrák, 62.), Vávra (Januska, 62.), Voltr (Docekal, 62.)

Vezetőedző: Daniel Huna

07/14/2021, 05:28 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches