Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csak a három pont számít

Csak a három pont számít

Matches

Published: 11/05/2021, 02:13 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Horváth Ferenc eltiltása miatt Szamosi Tamás meccsel majd a Debrecen ellen

„Nem számít semmi más, csak az, hogy eredményes legyen a csapat“ – hangsúlyozta Horváth Ferenc a Debrecen elleni bajnoki felvezetéseként.

„Ha a legutóbbi mérkőzéseket nézem, a játék képe rendben volt, bátran, koncentráltan játszottunk – folytatta vezetőedzőnk. – A PAFC elleni meccsen a kiállításig remekül ült, amit elterveztünk, és a nehéz helyzet ellenére utána is jó esélyünk volt a pontszerzésre, fegyelmezetten, nagy odaadással játszottunk. De említhetném a korábbi találkozókat is, rendre próbáltunk futballozni, támadólag fellépni, ami jobbára sikerült is, viszont muszáj, hogy ez eredményességgel is párosuljon. Sőt, igazából csak az számít, hogy pontokat szerezzünk, főleg ebben a helyzetben, hiszen egymás után három vereséget szenvedtünk a bajnokságban. Így mindenképpen javítanunk kell, ennek érdekében pedig győzni akarunk a Debrecen otthonában.“

A szombati összecsapás egyben azt is jelenti, hogy megkezdődik az OTP Bank Liga második harmada, s bizony sajnos emlékszünk még a rajtra, amikor remek első félidővel, 1–0-ra vezettünk a Loki elleni szezonnyitón, Lukas Klmenez 59. perces piros lapja, a tizenegyesből kapott gól azonban alapvetően fordította meg a mérkőzés menetét, így végül a vendégek elvitték a három pontot – már csak ezért is fontos lenne, hogy ezúttal mi örülhessünk.

Még akkor is, ha együttesünknek nélkülöznie kell Horváth Ferencet, aki a Felcsúton kapott ötödik sárga lapja miatt nem lehet ott a kispadon a Nagyerdei Stadionban. A szabályok szerint a találkozó előtt 45 perccel kell elhagynia az öltözőt, majd a meccs után fél órával térhet vissza újra az együtteshez, a köztes időszakban viszont tilos a kommunikáció a stábbal és a játékosokkal.

„Előzetesen mindent megbeszélünk majd, felkészülünk a különböző helyzetekre, nem fontos, hogy én hol leszek a meccs alatt. Erre is értettem, hogy nem számít semmi, kizárólag a győzelem, ha ehhez a lelátón kell ülnöm, akkor ott leszek. Csak szerezzük meg a három pontot – emelte ki Horváth Ferenc. – Szamosi Tamás meccsel majd helyettem a találkozón, szerencsére remek kollégáim vannak a stábban, biztos vagyok benne, hogy ezen nem múlhat a siker.“

Ami ellenfelünket illeti, a DVSC három ponttal és két helyezéssel van mögöttünk a tabellán, az előző forduló előtt edzőt váltott az öt mérkőzés óta nyeretlen együttes, amelyet (megbízott szakvezetőként) Jeremiás Gergő irányít. Érdekesség, a Debrecen bajnoki meccsein átlagban 3.63, a mi mérkőzéseinken pedig 3.45 gól esik, szóval szombaton is van sansz a többgólos találkozóra. De ahogyan Horváth Ferenc is említette, nem számít semmi sem, lehet sok gól, vagy éppen egyetlen, csak egy a fontos: a Honvéd sikere.

11/05/2021, 02:13 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches