Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csak a Kispest! – Videó!

Csak a Kispest! – Videó!

Club

Published: 03/12/2021, 01:56 PMReading time: 1 min

Fotógaléria – szurkolóink buzdítása mellett indult útnak a csapat Miskolcra

Aki járt már olyan futballmeccsen, amelyen a szurkolók is alaposan kitettek magukért, az biztosan soha nem feledi el a füstbombák szagát, vagy éppen azt, hogy milyen, amikor megdörren a tábor, hiszen a drukkerek támogatása létfontosságú eleme a játéknak.

Éppen ez az, amit – kisebb megszakításokkal, de – lassan már egy éve nélkülöznünk kell, ráadásul az utóbbi időben nem is ment jól a csapatnak, ezért is jelentett igazán sokat, hogy a Kispest-tábor buzdítása mellett indulhatott útnak Miskolcra Horváth Ferenc csapata.


A szurkolók piros és fekete füstbombákkal fogadták a buszt, majd amikor a nyálkahártyára és a szívre is ható füst eloszlott, ott álltak a transzparensek mögött a drukkereink, akik néhány dal eléneklésével próbáltak hozzájárulni az együttes feltüzeléséhez a kulcsfontosságú szombati meccs előtt.

A meglepetésakció láttán a játékosok is leszálltak a buszról, megtapsolták a szurkolókat, akik búcsúzóul nem kértek mást, csak amire a srácok is vágynak: három pontot Miskolcról!

(A fotógalériát a Facebook logójára kattintva nézhetitek meg)


03/12/2021, 01:56 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club