Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Családi párbaj

Családi párbaj

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Lestár Péter csapatorvosunk édesapja ellen „meccselt” az Újpesttel szembeni bajnokin

Családi örökség a Lestár-famíliában az orvoslás, ezt bizonyította a múlt szombaton játszott Újpest FC–Budapest Honvéd FC bajnoki, ahol a lila-fehéreknél dr. Lestár Béla, míg nálunk a fia, dr. Lestár Péter volt a csapatorvos.

„Eléggé egyértelmű volt, hogy én is orvos leszek, hiszen nagypapám állatorvos, édesanyám és édesapám is doktor, az egyetem alatt is sokat jártam már vele a műtőben, így nem volt kérdés, merre visz az utam, igaz, amíg édesapám hasi sebészettel foglalkozik főleg, engem inkább a sportorvoslás, a traumatológia, a mozgásszervi problémákkal való foglalkozás érdekelt igazán” – tudtuk meg Lestár Pétertől, a Budapest Honvéd FC csapatorvosától.

Érdekesség, hogy a szombati bajnoki volt az első, ahol ellenféként találkozhattak a Lestár család tagjai, mivel az Újpest két csapatorvosa a koronavírus-járvány (illetve a munkahelyükkel való szerződés) okán ezúttal nem tudtak ott lenni a meccsen, így az elmúlt években az összes szükséges MLSZ-képzést elvégző Lestár Béla ült a lila-fehérek kispadján.

„Szakmailag is figyeljük egymást, mindig megbeszéljük a különböző eseteket, például, hogy miként is kell zajlania egy-egy gyorsellátásnak a pályán, ezek a témák otthon is szóba kerülnek, de élőben a pálya mellett találkozni kicsit más élmény, jó érzés volt" – tette hozzá Lestár Péter, s bár a találkozó után neki kellett gratulálnia az édesapjának a győzelemhez, mindkettőjük számára különleges élmény maradt a mérkőzés.

(Cikkünk a Honvéd–Fehérvár mérkőzésre készített online stadionújságban jelent meg.)

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club