Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Családi siker – Videó!

Családi siker – Videó!

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Szendrei Norbert mutatványa kapta a legtöbb szavazatot

Az Aranyoroszlánok szerdai adásában, majd a Facebook-oldalunkon is láthattátok Batik Bence, Davide Lanzafame és Szendrei Norbert bemutatóját, egyúttal arra kértünk titeket, hogy szavazzatok, melyik mutatvány tetszett nektek a legjobban, most pedig eredményt hirdetünk: a legtöbb voksot Szendrei Norbert kapta!

„A szüleim osztották meg a videót és buzdítottak szavazásra, ezek szerint jó munkát végeztek – jegyezte meg mosolyogva Szendrei Norbert. – Láttam én is az adást, tetszett, és hozzátenném, nehéz lehetett a döntés, fej fej mellett voltunk. Talán Batik Bencét emelném ki, a labdafelvétel nagyon tetszett, de igazából mindhármunk bemutatója látványosra sikerült.”


A Budapest Honvéd korosztályos válogatott középpályása elmondta, korábban sokat gyakorolta a különböző trükköket, most már azonban inkább a pályán hasznosítható elemekre fektet kiemelt hangsúlyt. Ami meg az elmúlt napok programját illeti, az egyéni edzésekkel készülő játékosainknál a futáson van a fő hangsúly.

„Kaptunk edzésprogramot, az alapján készülök. Az első három napban futóprogramunk volt, csütörtökön lépcsőzés, pénteken újra futás, illetve minden nap végzünk stabilizációs gyakorlatokat. Sajnos labdázni nem nagyon lehet, maximum egyedül, úgy meg nem az igazi – mondta Szendrei Norbert, aki a szüleinél, Veresegyházán tölti az előttünk álló időszakot. – Pozitívum, hogy viszont legalább a családra jut idő, szerintem örülnek is neki, hogy otthon vagyok. A leállás alatt az erőnlétünk talán nem esik majd jelentősen vissza, a meccsterhelést viszont nem tudjuk pótolni, remélem, hogy hamar rendeződik a helyzet, és visszatérhetünk. Addig pedig ha tehetjük, maradjunk otthon és vigyázzunk egymásra!”


01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club