Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Csodálatos érzés”

„Csodálatos érzés”

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Gazdag Dániel immár magyar bajnok és kupagyőztes a Honvéddal!

„Bajnokságot már nyertem a csapattal, szenzációs érzés volt, szeretném, ha kupában is aranyérmet szereznénk” – mondtad a keddi edzés előtt. Nos, szerda estére ez megtörtént, hogy élted meg a finálét és a győzelmet?

A keddi interjúban még nem akartam mondani, de most már elárulhatom: biztos voltam benne, hogy nyerünk, Kálnoki-Kis Dávidnak mondtam is. Annyira nehezen, néha rossz játékkal jutottunk be a fináléba, hogy ezek után biztos voltam benne, a döntőben jók leszünk és megnyerjük. Nagyon jó érzés, hogy akadémistaként, Honvéd-érzelmű játékosként a bajnokság után a Magyar Kupát is megtudtuk nyerni a csapattal – mondta Gazdag Dániel, miközben mellette Ugrai Roland már ropta a „Vettem a piacon egy szájkosarat” című mulatósra az öltözőben kialakuló spontán buli keretében.

Milyen volt felemelni a serleget?

Csodálatos érzés. Ahogy beszéltük is, már tavaly is eljátszottam a gondolattal, hogy kupagyőztes lehetek, boldog vagyok, hogy idén nemcsak gondoltam rá, hanem valóban a magasba emelhettem a serleget.

Mivel múltuk felül a Mezőkövesdet?

A taktikánk az egész meccsen ült. Tudatosan hátrébb húzódtunk, próbáltunk biztos védekezésből kiindulni és abból gólokat szerezni, szerencsére számunkra kedvezően alakult a meccs. Pontosan, ahogy elterveztük. Nagyon boldog vagyok.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club