Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csordultig önbizalommal

Csordultig önbizalommal

Academy

Published: 04/12/2022, 01:45 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Kétgólos különbséggel nyert U16-os együttesünk

Nyolc nap alatt harmadik mérkőzését játszotta és győzelmét aratta U16-os csapatunk. Hétvégén a Kisvárda együttese látogatott Kispestre, és a mieink nem sok esélyt adtak ellenfelüknek, hiszen a vendégek szinte helyzet nélkül játszották végig a találkozót.

Az első félidőben Szabó Bence szerezte meg a vezetést, amit a második játékrészben Palócz Balázs duplázott meg, ezzel pedig kialakult a 2–0-s végeredmény.

Érdekesség, hogy az elmúlt négy meccsen mindig akadt egy olyan játékos, aki csereként beszállva góllal segítette a csapatot, ebből háromszor Kruppai Adrián, egyszer pedig Palócz Balázs volt eredményes.

Az újabb győzelemmel Faltusz Zoltán tanítványai a már harmadik helyen állnak a bajnokságban, öt ponttal lemaradva az éllovas Ferencvárostól.

U16-OS BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 8. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 2–0 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Szabó Ró. (Szabó Ri., Kakuk Sz.)

G: Szabó B. (23.), Palócz (78.)

Honvéd-MFA: Molnár – Kiatipisz, Kaczvinszki, Czenky, Lajcsik, Dorogi (Bencsetler, 79.), Simon B.(Kerezsi M., 79.), Tóth L. (Simon Sz., 62.), Szamosi, Szabó B., Balogh Zs. (Palócz, 72.)

Vezetőedző: Faltusz Zoltán

Faltusz Zoltán: – A mérkőzés egészére elmondható, hogy magabiztosan, taktikusan és ami a legfontosabb talán, hogy csordultig önbizalommal játszottak a srácok, megérdemelt sikert arattak. Nyolc nap alatt a harmadik győztes meccsünkön vagyunk túl, mentálisan és fizikailag is frissnek éreztük a csapatot a sorozat végén, ebben nagy segítségére volt a játékosoknak a stáb fáradhatatlan munkája, amiért külön köszönetet mondok nekik.

04/12/2022, 01:45 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy