Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Diósgyőri debütálás

Diósgyőri debütálás

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Két gólpasszal mutatkozott be Balogh Norbert a Honvéd színeiben

Szombaton megszerezte első győzelmét a bajnokságban a Budapest Honvéd, a DVTK elleni találkozón ráadásul két újoncot is avattunk: Bocskay Bertalan mellett a nyáron érkező Balogh Norbert is debütált a kispestiek között, a 24 éves támadónk szerint azonban nem ők hozták a szerencsét, hanem a csapat érdeme volt a győzelem.


„Boldog vagyok, hogy bemutatkozhattam a Honvéd színeiben, ezúton is köszönöm a bizalmat a stábnak – mondta mosolyogva Balogh Norbert a találkozó után, aki kiemelte, nagyszerű érzés volt a kispesti szurkolók előtt játszani, hiszen remek hangulatot teremtettek a diósgyőri stadionban. – Egy nagyszerű szakmai program részese vagyok Kispesten, azon dolgozom, hogy minél hamarabb, még jobb erőnlétbe hozzam magamat, és úgy érzem, eddig minden nagyon jól alakul ehhez.”

A korábban a Palermo, majd a Hull City csapatában is futballozó támadónk szombaton 1736 nap után játszott újra az NB I-ben, s rögtön egy olyan mérkőzésen léphetett pályára, amit kétszer kellett megnyernie a Honvédnak.

„Sajnos kétgólos előnynél bekaptuk azt a két gyors gólt, de a félidőben rendezni tudtuk a sorokat – tekintett vissza a találkozóra Balogh Norbert, aki azt is elárulta, mi hangzott el az öltözőben a szünetben. – Megbeszéltük, hogy nyugodtan folytatjuk majd a meccset a legelső perctől, ahogy kimegyünk a pályára. Az, hogy ez meg is valósult, a csapat érdeme. Mindenki száz százalékban odatette magát, megcsináltuk, amit az edzőnk kért tőlünk, és ami még ennél is fontosabb, mindenki rendben volt mentálisan. Kettő kettőnél nagyon fontos volt, hogy ne zuhanjunk össze, ez a csapat pedig megmutatta, hogy minőségi kvalitású játékosokból áll.”


A csapat sikeréhez pedig a kispesti színekben debütáló Balogh Norbert is hozzátette a magáét, hiszen Gazdag Dániel mindkét gólját az ő asszisztjából szerezhette, középpályásunk pedig vidáman meg is ígérte, hogy hálája jeléül meglepi majd régi jó ismerősét valamivel.

„Nagyon örülök neki, hogy két gólpasszt is ki tudtam osztani, de a legfontosabb számomra az volt, hogy jó eredményt érjünk el a pályán – mondta mosolyogva támadónk. – Sajnos az első két bajnoki mérkőzése nem úgy alakult a csapatnak, ahogy szerettük volna, de most végre meghozta a munka a várva várt eredményt. Ez egy nagyon jó löketet adhat a csütörtöki Európa-liga mérkőzésre. Nem is kell most semmi mással foglalkozni, gyorsan kipihenjük magunkat, elemezzük a mérkőzést és jöhet is a következő feladat.”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club