Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntetlenek hétvégéje

Döntetlenek hétvégéje

Club

Published: 02/28/2022, 01:12 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – két korosztályban is 0–0-val zárult a Honvéd és a PAFC összecsapása

Számok

1
Vidar Ari Jónsson A PAFC ellen először húzta magára a Honvéd mezét. 

2
A párosítás történetében másodszor fordult elő, hogy a Budapest Honvéd–PAFC mérkőzésen nem esett gól. Hasonlóra 2015-ben volt példa. 

100
Batik Bence a felcsútiak ellen játszotta századik bajnoki meccsét kispesti színekben. 

221
Szappanos Péter kapuját 221 perce nem tudták bevenni az ellenfelek.
 

Tudtad? 

Litvánia nemzeti tizenegyét a Kispest kétszer is legyőzte. 1937-ben 7–1-re, 1938-ban 5–1-re nyertek a piros-feketék.

A hét mondása

Nebojsa Vignjevic, a Budapest Honvéd–PAFC mérkőzés előtt: „Nem arról van szó, hogy védekező csapat lennénk, a mezőkövesdi mérkőzésnek is voltak olyan részei, amikor a védekezésen volt nagy hangsúly és volt, amikor a támadásokon. Különben is vallom, hogy a támadójáték Szappanossal kezdődik és Lukiccsal végződik, míg a védekezés Lukiccsal indul és Szappanosnál ér véget.”
 

Ez történt a héten (február 28. – március 6.):

100 éve:
1922. március 5-én a Kispesti AC 2700 néző előtt 0–0-s döntetlent játszott Óbudán a III. Kerület ellen.

50 éve:
1972. március 5-én a Bp. Honvéd 3–1-es vereséget szenvedett Csepelen. A Honvéd gólját Pusztai László lőtte.

25 éve:
1997. március 2-án a Fáy utcában a Vasas 3–0-ra legyőzte a Kispest-HFC-t.
   

Születésnapok

Március 1.: Patyi Mihály (1922), Pusztai László (1946)
Március 2.: Jeny Rudolf (1901), Gazdag Dániel (1996), Bocskay Bertalan (2002)
Március 3.: Genito (1979)
Március 4.: Faragó György (1902)
Március 5.: Morgós Gábor (1954)
 

Elhunytak 

Március 6.: Frivaldszky Jenő (1980)
 

Csapataink eredményei: 

OTP Bank Liga: Budapest Honvéd–PAFC 0–0

NB III: Budapest Honvéd II–Hódmezővásárhelyi FC 1–1

U17: PAFC–Budapest Honvéd-MFA 0–0

U16: Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia 1–1

02/28/2022, 01:12 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club