Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Eddig 38 piros-fekete győzelem született

Eddig 38 piros-fekete győzelem született

Matches

Published: 09/10/2021, 01:00 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

A 108. Honvéd–Ferencváros következik, de csak az 56., amit Kispesten játszanak a csapatok

Az OTP Bank Liga 6. fordulójában a Ferencváros látogat a Bozsik Arénába. A Budapest Honvéd pályaválasztása mellett ez lesz a 108. mérkőzés, de ezek közül mindössze 55 találkozót játszottak Kispesten. Az 1916 óta tartó rivalizálás alatt a Honvéd pályaválasztóként 38 győzelmet aratott, ezek közül, most felidézzünk nektek három emlékezetes sikert.

1920.03.14.: Kispesti AC–FTC 2–0 (0–0)

Az első félidőben remek mérkőzést, és két jó formában lévő csatársort láthatott a meccsre kilátogató 8 ezer néző, bár ekkor még nem találtak kapuba a felek. A 70. percben aztán játékvezető kezezésért tizenegyest ítélt a Kispest javára. Az FTC nem akart belenyugodni az ítéletbe, mondván a bíró korábban hasonló helyzetben  nem ítélt büntetőt a Fradinak.  A játékvezető azonban a tiltakozás ellenére sem másította meg ítéletét, Eisenhoffer pedig értékesítette a büntetőt, 1–0. A gól után a zöld-fehérek levonultak a pályáról, csak öt percnyi rábeszélés után tértek vissza — Pataki kivételével — a játéktérre, így az FTC 10 emberrel folytatja a játékot. A 77. percben alakult ki a végeredmény, amikor Krebs egyéni akciója után 20 méterről vette be a Fradi kapuját, 2–0.

A szezon legszebb játékát látta a közönség, bár a második félidőben történt botrány rányomta a bélyegét a mérkőzésre.

KAC: Varga – Mihalek, Saguly – Stallmach, Blasnik, Budai – Boldog, Krebs, Jeszmás, Eisenhoffer, Jeny. FTC: Bihari – Takács I., Hungler II. – Wilheim, Szabó J., Blum – Garai, Kelemen R., Pataki M., Tóth-Potya, Matkovich

1939.11.26.: Kispest FC–Ferencváros FC 2–1 (1–1)

A két csapat több mint 12 ezer néző előtt játszotta az ősz rangadóját, amelyet a kitűnő formában lévő Kispest megérdemelten nyert meg.

Ferencvárosi támadásokkal kezdődött a mérkőzés és Gyetvai révén már az első percben megszerezte a vezetést a zöld-fehér együttes, 0–1. A villámgól után azonban nem dőlt el a mérkőzés, a Kispest fölényt harcolt ki magának, többet és veszélyesebben támadott. A piros-feketék gyorsan, legtöbbször egy-két húzással jutottak el a Fradi kapujáig. A vendégvédelem a huszadik percig állta a sarat, amikor Déri két szép csel után Nemeshez játszott. A kispesti jobbösszekötő két lépést tett a labdával, majd a hálóba lőtt, 1–1. A Kispest fokozta az iramot, előbb Kincses lövése, majd Olajkár II kapufája okozott gondot a zöld-fehéreknek. A győztes gólt végül a 65. percben Nemes szerezte meg. A meccs végén a kispesti közönség óriási ünneplésben részesítette csapatát.

KFC: Boldizsár – Olajkár I., Ónodi – Rátkai, Zalai, Víg IV. – Kincses, Nemes, Olajkár II., Déri, Kalocsay.

Edző: id. Puskás Ferenc

FTC: Pálinkás – Szoyka, Polgár – Hámori, Sárosi III., Pósa – Bíró M., Sárosi, Kiszely, Berényi, Gyetvai.

Edző: Dimény Lajos

1952.03.30.: Bp. Honvéd–Bp. Kinizsi 2–0 (0–0)

Telt ház, 22 ezer néző fogadta a pályára lépő csapatokat. A Kinizsi kezdett jobban, a zöld-fehérek lendületesebben és veszélyesebben játszottak. Huszonöt perc elteltével a Honvéd átvette a játék irányítását, s a gól nélküli első félidő után a második félidőben a Honvéd villámgyorsan eldöntötte a két pont sorsát.

Az 58. percben Babolcsay szögletét Budai I. hét méterről a bal alsó sarokba a fejelte, majd két perc múlva Puskás is betalált a vendégek kapujába. Babolcsay beadását Kocsis a 16-os vonalról egyből perdítette a balösszekötő helyére, a nagy lendülettel érkező Puskás testtel maga elé tette a labdát, majd kilenc méterről, jobbal laposan a kapu bal oldalába lőtt. A 66. percben Puskás megsérült, helyette a fiatal Bárfi Antal (a Honvéd jelenlegi legidősebb élő bajnoka!) folytatta a játékot.

Összességében a mérkőzés nagy részében a Honvéd dominált és teljesen megérdemelt győzelmet aratott.

Honvéd: Grosics – Rákóczi, Lóránt, Bányai – Bozsik, Városi – Budai II, Kocsis, Budai I, Puskás (Bárfi), Babolcsay.

Edző: Kalmár Jenő

Kinizsi: Szabó — Rudas, Kispéter, Ombódi — Kéri, Dékány — Guba, Horváth, Hári, Mészáros, Lakat

Edző: Deák Ferenc

HAZAI STATISZTIKA

108 mérkőzés

38 győzelem

16 döntetlen

54 vereség

153 lőtt gól

206 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd

15: Puskás Ferenc 

7: Tichy Lajos 

A jelenlegi keretből Eppel Márton (2), Baráth Botond (1) és Zsótér Donát (1) lőtt gólt a Ferencvárosnak.

FTC

14: Toldi Géza 

13: Takács II. József  

LEGEK

Legnagyobb győzelem: 8–2 (1951)

Legtöbb néző: 98 000 (1955)

Leghosszabb győzelmi sorozat: 8 mérkőzés (1949 és 1956 között)

09/10/2021, 01:00 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches